"Itthon-Otthon"

Egy nap, amikor hazajöttem az irodából, levél várt egy régi jó barátomtól. Megörültem, nem levelezünk rendszeresen. Arról számolt be, hogy felesége nagyobb összeget nyert a lottón. Látszólag, ez egy örvendetes esemény, a szűk esztendők véget értek, az élet mostantól könnyebb lesz és a két házastárs végre megengedhet magának bizonyos dolgokat, amelyek után mindig sóvárogtak, de mint ilyen esetekben gyakran megesik, a feleségnek más ötletei voltak arról, mi legyen a pénzzel. A boldog család egén hirtelen fekete felhő jelent meg.

Barátom, aki mostanáig szerény keresetéből tartotta el a családot – párja a gyerekükre vigyázott és a háztartást vezette – úgy érzi, neki is kellene, hogy legyen beleszólása abba, mire fordítják a nyereményt. Végül is neje a közös pénzből lottózott. A nézeteltérések feszültséget okoztak a két házastárs között és a légkör puskaporossá vált. A férj nem tudta, miként járjon el ebben a helyzetben és hozzám fordult tanácsért.

Barátom levele gondolatokat keltett bennem ennek az alapvető fontosságú tényezőnek a jelentőségéről, amely nélkül életünk nem élet. Mindegyikünk jól tudja mit jelent a pénz mindennapi életünkben. Keményen dolgozunk a tisztességes megélhetésünkért és mindaddig, amíg jövedelmünk lehetővé teszi, hogy életszínvonalunk megfeleljen elvárásainknak, alig gondolunk a pénzre, de amint nem jövünk ki a pénzből a hónap végéig, még a legerősebb és legösszetartóbb családokban is feszültségek és konfliktusok keletkeznek. Számunkra a pénz nem a cél, mindössze eszköz álmaink megvalósulására, kitűzött céljaink elérésére, de sok ember számára, maga a pénz a cél.

Ezek az emberek fáradhatatlanul (néha gátlástalanul is) tevékenykednek jövedelmük maximalizálása érdekében, nem azért, hogy növeljék életszínvonalukat – sőt, néha nagyon szerény életmódot folytatnak – hanem csakis azért, hogy mérlegeik követel oldalán minél több nulla jelenjen meg. Nem hiszem, hogy egy ilyen ember valaha is azt mondaná „eleget kerestem, itt az idő, hogy élvezzem vagyonomat”. Az összpontosítás a pénzszerzésre negatív hatású, megrontja a személyes erkölcsi értékeket és nemcsak az emberek közötti kapcsolatokat, hanem még a családikat is. Az, aki minden energiáját a pénzszerzésnek szenteli, elfelejti mik az igazán fontos dolgok az életben.

Sokan közöttünk kényelmetlenül feszengnek, amikor a meggazdagodási vágy jön szóba és ez természetes is, hiszen gyerekkorunkban csak a „pénz megrontó hatalmáról” hallottunk, pedig nem maga a pénz az, ami megront. Vannak persze korrupt pénzszerzési módszerek, de amikor verejtékünk gyümölcse, kiérdemelt jutalom munkánkért, nincs benne semmi megrontó. Ha a keresetünk méltányos, nemcsak kenyeret tehetünk családunk asztalára, hanem néhány vágyunkat is teljesíthetjük. Talán naiv vagyok, de hiszek abban, hogy akiknek a létét a pénz mozgatja, nem ismerik azt az élvezetet, amelyet minden bérkereső érez, amikor havi keresetét kézhez kapja, cégétől külön juttatásban részesül, vagy akár a lottóban nyer egy csinos összeget.

Azt hiszem említettem már valahol, amikor legidősebb lányunk 12 éves lett, távoli angliai rokonokhoz küldtük szabira. A család szép villában lakott, az udvarban úszómedencével és minden felnőtt tagjának saját kocsija volt. Az étkezéseket a házvezetőnő szolgálta fel, a gyerekeknek nem kellett a mosogatásban segíteni és még csak beágyazni sem reggelente. A kislány természetesen nagyon élvezte a számára fényűző körülményeket. Mi, a szülei, meg akartuk lepni és távollétében fallal leválasztottuk nappalink étkező alkóvját és külön szobát kreáltunk számára (addig húgával osztotta meg szobáját), de tudjátok mit? A csodás hetek után a tágas villában, új (és kicsi) szobája nem tett rá túl nagy benyomást.

Néhány nap múlva, egy kissé emelt hangú beszélgetés folyamán nejemmel – minden korlátozott költségvetésű családban ismertek az ilyen a viták – a gyerekek szabadidő tevékenységének finanszírozásáról, vagy talán egy bizonyos ruhadarab áráról, a pontos részletek nem fontosak, lányunk hirtelen, szinte mellékesen, megjegyezte: „érdekes, Angliában, két hét alatt, senki sem említette a pénzt”. 

És mit tanácsoltam barátomnak?  

Igazat adtam neki, de a véleményem szerint, a nézeteltéréseket párjával együtt kell, hogy megoldja. Vegyen igénybe házassági tanácsadást. Nem célszerű, hogy a házastársak meddő vitákat folytassanak olyasmiről, amelyről általában megoszlanak a vélemények. Egy ilyenfajta vitában az embert könnyen elkapja a hév, kijön a sodrából és olyanokat mondogat, amelyeket aztán megbán, visszavon, bocsánatot is kér értük. A sebek ugyan begyógyulnak, de a hegek örökre megmaradnak. Egy ilyen tanácsadónak nagy a tapasztalata van családjogi vitákban és a segítségével meg fog tudni fogalmazni egy írott megállapodást, amelynek különböző cikkelyein addig egyezkedik feleségével, amíg megtalálják a középutat.          

Azzal fejeztem be válaszomat, hogy dacára annak, hogy boldogan és teljes harmóniában élek nejemmel több, mint 46 éve, ha valamelyikünk egy kis vagyonhoz jutna, kétségtelenül viharos vita keletkezne közöttünk a pénz rendeltetéséről – függetlenül attól, honnan származott a pénz, vagy ki nyerte – és a szikrák szanaszét repülnének. Mindamellett, az előzetes tudat a harmónia jövőbeli (es remélhetőleg ideiglenes) megbontásáról közöttem és párom között, semmiképpen sem okozná azt, hogy eleve lemondanánk a nyereményről. A vita befejeztével, mindketten élveznénk gyümölcseit, egynéhány közös élménnyel.