Az Iguazu vízeséseket az Aerolineas Argentinas Buenos Airesből induló járatával értük el. Az egész napos túra után a fővárosban, késő éjjel, holtig kimerülten érkeztünk meg. Az úton egy szimpatikus amerikai házaspárral ismerkedtünk meg és együtt találtunk szállást is az első szállodában amely előtt a repülőtéri busz megállt. Lemondtunk a vacsoráról, ledobtuk pogyászunkat a szobánkban és perceken belül mély, álom nélküli alvásba zuhantunk. Reggel, amikor lejöttünk reggelizni, meglepetésünkre, nem láttuk az amerikaikat. Csak később futottunk véletlenül össze velük a kis városkában és kérdésünkre elmesélték, hogy a hölgy felébredt éjjel, meggyújtotta a villanyt és a legnagyobb undorára azt látta, hogy a lepedő  poloskáktól feketélik. Helyben össszecsomagolták a holmijukat és más szállodába költöztek. Képzeljétek el mit éreztünk mi, akik azt egész éjszakát abban a poloskatanyában töltöttük.   

A délelőtt első órája idegenvezető kereséssel telt el. Iguazu nem a legnagyobb vízesés a világon, de a legkiterjedtebb területen terül el, a terep nem beavatottak számára veszélyes is lehet és ezért tilos privát autóval megközeliteni. Ezen kivül, a 275 külön-külön zuhatag egy része Argentina határán túl, Brazílban fekszik, ahonnan sokkal jobb a kilátás az egyik legszebb részére, az u.n. Ördög Torkára. Ezt a csodálatos látványt csak útikalauz által vezetett autóval lehet megtekinteni. Angol nyelvű kalauzt szerettünk volna, de a turista irodai tisztviselő szerint ezeket napokkal hamarább kell megrendelni. Második választásunk egy német nyelvű lett volna, de ez is hiánycikk volt aznap. Hasonlóan, francia és olasz vezetők sem voltak kaphatók.

Nem maradt más választásunk mint egy spanyolnyelvű útikalauzzal indulni  útra. A férfi kifogyhatatlan forrás volt a vízesések megismerésére. Attól a perctől kezdve amikor beszálltunk az autójába, ömlött belőle a szó. Egy kézzel vezetett és másik kezével szélesen gesztikulálva magyarázta meg a táj érdekességeit, mi meg szótlanul hallgattuk. Nem azért mert el voltunk ragadtatva gazdag szókincsétől, hanem mert egy árva kukkot sem értettünk a magas fokú kasztíliai szóáradatból. A kalauzunk nem volt buta és hamarosan felfogta, hogy buzgó bólintásaink és egy itt-ott beiktatott 'si', inkább udvarias gesztusok voltak mint a megértés jelei. Egy rövid szünetet tartott és hirtelen néhány olyan szót mondott amelyek legalább számomra, aki Szlovákiában születtem, ismerősnek hangzottak. Kiderült, hogy az idegenvezető anyja lengyel volt és a két rokon szláv nyelv segítségével végre sikeresen áthidaltuk a nyelvi akadályt.

A vízesések dzsungellel vannak körülvéve amelyben hemzsegnek a szines madarak és egzotikus állatok, de nincs trópusi meleg, mert az óriási víztömeg párája sok-sok kilométer távolságban mindent lehűsít. A gigantikus vízfalak maguk párátlan látványt nyújtanak amint 70-100 magasságból dübörögve, tajtékozva legördülnek az alattuk örvénylö, sistergő folyóba.

A túra estefelé fejeződött be és 18.30 körül már a repülötéren voltunk. Kávét rendeltünk és kényelmesen elterpeszkedtünk a kávézó foteljein. A Bueons Airesi repülőnek 19.00 órakor kellett volna indulnia, de a hangszoró berendézes még nem jelentette be a járatunkat. Itt valami bámulatos történt. A közelünkben egy nagy német turista csoport ült és amint az óra mutatói előre haladtak, észrevehetően növekedett az izgalmuk. Néhány perccel a tervezett felszállás előtt gyorsan kifizették a számlájukat, felkeltek és hosszú sort képeztek a repülőtársaság pultja előtt.  

A feleségem és én csodálkozva néztünk egymásra. A pult mögött egy lélek sem volt és az egész repülőtéren nem láttunk egy hivatalos személyt sem. A terminál üvegfalán túl világosan lehetett ki lehetett venni, hogy a nem nagy röptér aszfaltja teljesen üres és egy árva repülőgép sem látszodik sehol, de ezek a teutónok, akiknél a beteges pontosság beidegződött tulajdonság, nem voltak képesek elhinni, hogy a gépük nem fog időben felszállni. Csak néhány hosszú perc után bomlott lassan fel a sor és a csoport tagjai újra helyet foglaltak, de minden lehető módon kimutatták elégedetlenségüket.

A Buenos Airesi gép körülbelül 19.30-kor landolt, az utasok leszálltak, a takarító személyzet felszállt a gépre és vagy egy órás késéssel végre mi is elindultunk. Az úton a kabin természetellenesen csendes volt. Az utasok arcán jól látszodott, hogy bele fog tartani számukra egy ideig amíg megemésztik a tényt, hogy léteznek a világon olyan országok is, ahol nem minden intéződik pontos menetrend szerint.

Mellesleg, Argentinából Németországon keresztül akartunk hazarepülni. Az utazási iroda szerint minden második nap van csak egymás után két gép. "Hogy-hogy?" – kérdeztem. A menetrend szerint egy nap az Aerolineas Argentinasnak van járata Frankfurtba, az utána kövekező napon pedig a Lufthansának. A tisztviselő elnevette magát:

"Igen, így kéne lennie, de az argentín gép mindig annyit késik, hogy majdnem ugyanakkor indul el mint a német."