A mi hőségtől lüktető országunkban a levegő páratartalma néha a 100 százalékot is megközelíti és a szaunának nincs sok híve, de azokban az országokban, amelyekben télen a higany a hőmérőben a vörös vonal alsó határait döngeti, a 80-90 fokos hőmérsékletű szauna egy áldott mentsvár ahol felolvadhatsz és felhalmozhatsz egy kis meleget, mielőtt újra kimerészkedsz a dermesztő szélbe és a ködbe, amely egyenesen a tüdődbe hatol.
A szauna élményét akkor fedeztem fel először, amikor egy zimankós télen barátnőmnél, Heidinél (nem az ismert gyerekmese hősénél), vendégeskedtem Grindelwaldban, a legismertebb és legfestőibb turista falvak egyikében a svájci hegyekben.
Amikor reggel felébredtem, a szoba ablakán, a tetőről lelógó jégcsapok között, a félelmetes Eiger nézett be rám fejedelmi nagyszerűségében. Elképesztő látvány volt, a szoba védettségéből, az ágyamból bámulni a szeleket amint felkavarják a havat a hegy sziklás, ember nem járta csúcsán. Olyan közelinek tűnt, mintha hozzá lehetne érni és mégis messzi és elérhetetlen volt.
(Grindelwald központja, az Eigerrel a háttérben) 
A tipikus síparadicsom napközben hangyabolyhoz hasonlít. Reggel óta – amikor az utak még jegesek és a közlekedés a súlyos felszereléssel hétszeresen körülményesebb – minden chaletből (= faház) sílécekkel megterhelt alakok bukkannak elő és hamarosan minden a völgy felé kígyózó ösvényen színpompás jelmezű, esetlen lábbelis üdülők ezrei baktatnak nehézkesen a busz állomások felé a fő utcákon. Néhány percenként dugig teletömött buszok indulnak el a drótkötélpálya állomásai felé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.