"Itthon-Otthon"

 A világ nagy lépéseket tett mióta folyó és szilárdabb szükségleteink kielégítésére az egyetlen eszköz az udvari budi volt, egy rozoga fabódé, amely bűzös, legyekkel nyüzsgő gödröt takart. A mai alapvető egészségügyi berendezések modernek és higiénikusak, minden olyan cselekedetünk, amely nem tartózik a nyilvánosságra, egy kompakt mosdóhelyiség falai között zajlik és különféle légtisztítók távolítják el a kellemetlen szagok legapróbb nyomát is lakásunkból. Ha ránk jön a szükség, bevonulhatunk házunk legkisebb helységébe, magunkra csukhatjuk az ajtót és optimális körülmények között könnyebbülhetünk meg. Amint kész vagyunk, minden áruló nyom le lesz öblítve, el lesz tüntetve és miután kezet mostunk, visszatérhetünk előző elfoglaltságunkhoz. Ezen alapvető tevékenység mögött ott rejtőzik a csatornahálózat, egy kiterjedt szennyvízvezeték rendszer, amely minden lakást, házat összeköt, de ha Isten ments ezeknek a csöveknek egyike bedugul, vagy megreped, kénytelenek vagyunk hirtelen szembenézni mindazokkal a kellemetlen dolgokkal, amelyeket igyekeztünk palástolni. Ez volt az, ami megtörtént velünk a múlt hét egyik éjjelén. (Ehhez még hozzá kell tennem, hogy lakásunk a földszinten van).       

Nagyon könnyű az álmom és röviddel éjfél után a fürdőszoba irányából érkező gurgulázó hangra ébredtem fel. Megpróbáltam tovább aludni, de a hangok nem szűntek meg és a folyamatos glu-glu-glu végül is arra késztetett, hogy felkeljek és a fürdőszobába menjek. Jó, hogy így cselekedtem. A gurgulázás eredete a tusoló lefolyója volt, amelyből a víz folyamatosan csurgott visszafelé, a víz szintje hamarosan túl fogja haladni a fülke küszöbét, kifolyik a padlóra, onnan pedig a nappaliba. Gyorsan felemeltem a szőnyegeket, felébresztettem feleségemet, a küszöb elé néhány összecsavart törülközőt terítettünk, vödröt ragadtunk és elkezdtük lecsapolni a szennyvízet, amelyben kis ürülék csomók úszkáltak vidáman. A vödröket a kertben ürítettük ki. 

Sikeresen kimertük a víz zömét, a bűz ellen kitártuk az ablakokat és naivan azt hittük, hogy a ház lakói már az ágyaikban pihennek és 1 órakor éjjel senki sem fogja többé használni a vécét, mosakodni pedig biztosan nem fognak. Reggel aztán majd kihívjuk a vízvezeték szerelőt. Tévedtünk. Szomszédjainknak úgy látszik rögeszméjük a személyi higiénia. 2 óra felé egyikük sürgős szükséget érzett felfrissülni, vagy talán nem volt addig ideje leöblíteni testéről a nap piszkát és valóságos tusoló orgiához kezdett (a szellőző ablakon keresztül azt is halljuk, ha valamelyik szomszédunknak hasmenése van). A felújuló glu-glu-glu újra kiugrasztott az ágyból. A fürdőszobában, a tusoló kifolyójából patakzó víz látványa fogadott.

Nem volt más választásunk, ki kellett hívni a vízvezeték szerelőt, mielőtt az ürülék beúszik a nappaliba és a többi szobába. A telefonkönyvben egy sor céget találtunk, amelyik azt hirdette, hogy 24 órás szolgálatot végeznek, de feleségem legalább tízet hívott fel, amíg egyikük volt olyan kegyes, hogy felemelje a kagylót. A férfi helyben kijelentette, hogy az éjjeli kiszállás ára 2500 sekel. (Külföldi olvasóimnak: egy normális nappali hívásért talán 250 sekelt fizetnénk. A szerelő megmagyarázta, hogy egy ilyen éjjeli kiszállás után képtelen másnap dolgozni, ezért kéri a nappali tarifa tízszeresét).   Kénytelen-kelletlen beleegyeztünk, (a végleges ár ÁFÁ-val 2900 sekel volt), semmi kedvünk nem volt ahhoz, hogy bútorainkat szennyvízben lássuk úszkálni. 

Az egész munka talán tizenöt percig tartott. A dugulás oka a WC-be dobott nedves törlőkendők voltak, amelyek nem könnyen szétbomló, fátyolszerű anyagból készültek. Értesítettük a lakosokat, vigyázzanak mit dobnak a vécécsészébe, az utolsó alkalommal, amikor ehhez hasonló eset történt, egy bejárónő padlórongyot ejtett a vécébe.

A kiadott ősszeget visszakapjuk a házbizottságtól, de az elrontott éjszakát senki sem fogja tudni megtéríteni nekünk.