"Itthon-Otthon"

Mint már említettem, az utolsó hetekben a családfámon próbálom betölteni a hézagokat. Ezzel kapcsolatban, valakitől megkaptam a „Budapest Főváros Levéltára Központi Kereső elektronikus levéltári segédletét, amely különböző szempontok szerint tesz kutathatóvá, hozzáférhetővé iratokat (ügyeket, aktákat)”. Sajnos, egyetlen rokont sem sikerült felfedeznem, de más, kutatásomtól teljesen eltérő szempontokból, egy valódi kincsesbányára leltem, amelyben akárki, akinek egy kis türelme van, érdekes tényekről kap sokat mondó betekintést.

Az első felfedezésem a levéltárban való keresgélés közben az volt, hogy néhány aktában a ’Jogcím’ alatt az „állam és társadalmi rend erőszakos felforgatása” jelenik meg. Amikor a ’Részletes keresés’-be ezt a szempontot tápláltam be, 227 aktára találtam rá, amelyekből kiderült, hogy 1930 és 1936 között, nemcsak a „Kommunista „szervezkedésben való részvétel”, „kommunista sajtótermékek terjesztése”, „kommunista jelszót tartalmazó transzparens készítése”, a „Vörös Segély röpiratainak előállítása és terjesztése” volt tilos, hanem a „ Magyarországi Szociáldemokrata Párt röpiratának terjesztése” is. 

Az ügyészség aktákat nyitott és 20-tól 120 oldalig terjedő vádiratot nyújtott be az adatlapokon megnevezett személyek ellen – akiknek a születési éve, anyja neve, vallása, lakcíme, (de nem a bíróság ítélete!) is rögzítve van – nemcsak „A sztrájkoló építőmunkások melletti házi agitáció”, „Az 1934 május 1-jei tüntetések előkészítésében való részvétel” „Az Oroszország küzdelme a bűnözés ellen című brosúra”, a „Harcot a katonai börtönökben sínylődő munkástestvérek kiszabadítására kezdetű”, valamint a „Munkásegységért agitáló” röpiratok kiadása és terjesztése miatt, hanem „Tüntetésben való részvétel”, „Baloldali kijelentések”, „Feljelentési kötelezettség elmulasztása”, sőt „Kiránduláson az Internacionálé éneklése” miatt is.

Az utolsó vádpont, amely néhány személy adatlapján jelenik meg, helyben stimulálta a fantáziámat. Ki lehetett az, aki feljelentette őket? A titkos rendőrség spiclije, vagy egy ártatlan résztvevő, akit csakugyan felháborított az irredenta dal éneklése?

A vádlottak zömének a kora a huszadik és harmincadik évek között van, csak kevesen érték el a negyvenet, de a röplapterjesztők, a fentinél is fiatalabbak. Az adatlapok egy érdekes pontja a vádlottak foglalkozása: asztalossegéd, géphímzőnő, orvosi asszisztens, gyári munkás, egyetemi hallgató, varrónősegéd, kesztyűkészítő, műszerésztanonc, órássegéd, grafikai munkás, vaskereskedő, napszámos, munkanélküli kereskedősegéd, ószeres, betűszedő, bányász, varrónő, aranyozó segéd, ácsmester, háztartásbeli, nyomdász, magánhivatalnok, magántisztviselő, esztergályos segéd, cipészsegéd, munkanélküli kifutó, napszámos, fémcsiszoló, kerékgyártó, bronzműves segéd. Valaki meg tudná mondani, a fentiek közül melyek tűntek el teljesen a mai munkaerőpiacról?

A fenti adatlapok foglalkozás rovatának csak az egyikében jelent meg az ’író’, de amikor ezt tápláltam be szempontként a keresésben, újabb kincsestárra akadtam. 

Az egyedüli, akinek a jogcíme alatt „sajtó útján elkövetett állam és társadalmi rend erőszakos felforgatása” és „izgatás” van bevezetve, Kassák Lajos, aki ellen 1924-ben „Az Álláspont c. röpirat kiadása”, 1931-ben a „Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötetben megjelent versek” és 1934-ben az „Egy ember élete. Kommün című könyve” miatt nyitottak aktát, de a levéltárban 576 további akta található magyar írókról.

Van néhány teljesen köznapi akta:

Kecskeméthy Aurél 1876: „különös meghatalmazás”, „végrendelet”

Kiss József 1892: „engedmény”

Rákosi Jenő 1888: „nyugta és bekebelezési engedély”

Bródy Sándor 1898: „adásvételi szerződés”

dr. Jókai Mór (író, főrendiházi tag) 1901: „ajándékozási szerződés”, 1902:  „jegyzőkönyv végrendelet letételéről”

Jásznigi Sándor (írói neve: Oscar von Krücken)1914: „szerződés lexikon készítéséről”

Sas Ede 1918: „levélközlemény tanúsítása, címzett: Berkes Béla zeneművész”

Herceg Ferenc, 1929: „aláírás hitelesítés meghatalmazáson”

Az irodalomtörténet kedvelőit sokkal jobban fogják érdekelni a további adatlapok:

Karinthy Frigyes 1910: „vallás elleni vétség”, 1918: „istenkáromlás”, 1924: „szemérem ellen való vétség és vallás ellen való kihágás”

Babits Mihály főgimnáziumi tanár (nyugalmazott)/író 1920: „Az Új Világban megjelent írásai”

Szász Zoltán 1921: „A Jövőben megjelent cikkei. A Bécsben megjelenő Garami Ernő és Lovászy Márton szerkesztette Jövő című lapban tudósításokat és cikkeket írtak, abból a célból, hogy valamely külföldi állam vagy szervezet a magyar állam elleni ellenséges cselekvésre indíttassék”

Szabó Dezső 1923: „izgatás, sajtó útján elkövetett nemzetgyalázás vétsége”

József Attila 1924: „Istengyalázás”, „ A Lázadó Krisztus c. verse”, 1933: „Az egyetemeken és főiskolákon kifejtett KIMSZ szervezőmunkájuk”

Tersánszky J. Jenő 1924: „szemérem elleni vétség”

Kóbor Tamás 1925: „tiltott közlés vétsége”

Tersánszky József Jenő 1925: „sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség”

Vér (Walter) Imre 1926: „királyság intézménye ellen elkövetett bűntett”

Tamás Aladár 1930:, sajtórendőri vétség. „A 100 százalék bejelentés nélküli kiadása”, 1931: sajtó útján elkövetett vétség. „Magánvádja a Magyarságban 100 százalék címmel megjelent cikk szerzője ellen rágalmazás címén”

Illyés Gyula 1933: „állam és társadalmi rend felforgatása” „A Társadalmi Szemle szerkesztésében és terjesztésében kifejtett tevékenység”

Móricz Zsigmond 1927: „sajtó útján elkövetett szemérem elleni vétség”.

Csak néhányat szemeltem ki az írók aktái közül, de a szorgalmas olvasó maga is biztos rá fog találni néhány érdekes névre és jogcímre, amely elkerülte figyelmemet.

A háború utáni kb. 25 évről is vannak adatok. Ezekben a vallás már nem jelenik meg, de az újabb, gyakori jogcímek, „tiltott határátlépés”, „ártúllépés, közellátás veszélyeztetése”, „fogolyszökés”, „közveszélyes munkakerülés”, „légoltalmi kötelezettség megszegése” (ez mi a fene lehet, ennyi évvel a háború után?), „deviza”, „letelepedéssel kapcsolatban elkövetett bűntett” és 1956 után a „népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés, „fegyver- és lőszerrejtegetés”, „lőszerrel visszaélés” és „robbanóanyaggal visszaélés”.

Természetesen az adatlapokban megjelennek olyan ’normális’ vádpontok is, mint a „betöréses lopás” és „természet elleni fajtalanság” is, de ebben a pesti levéltár nem különbözik minden más város levéltárától.

Egy utolsó pikáns részlet:  

Akiket esetleg érdekelne, ki foglalkozott az 1955 és 1971 közötti években „titkos”, vagy „üzletszerű kéjelgéssel” („közveszélyes munkakerüléssel” összekötve), vagy „a lakás titkos kéjelgés céljára rendelkezésre bocsátásá”-val, a pontos nevek és lakcímek meg vannak adva a fenti levéltárban.

Azoknak a mai hölgyeknek a neve és címe, akik a világ legrégibb foglalkozását választották, valószínűleg csak a 2050-ben megjelenő digitális adattárban fog megjelenni.   

Utóirat: A Fővárosi Levéltár honlapján a következőt találtam: „József Attila 19 éves magántisztviselőt és költőt sajtó útján elkövetett istengyalázás vétsége miatt a Budapesti Királyi Büntető Törvényszék 1924. július 10-én hozott ítéletében 8 hónapi fogházra és 200.000 korona pénzbüntetésre ítélte. Történelmi perek sorozatunkban a másodfokon enyhítéssel, harmadfokon pedig felmentéssel végződött per történetét elevenítjük fel. Különösen a kiváló védőügyvéd, Vámbéry Rusztem briliáns védői és jogi pr munkáját szeretnénk bemutatni. Vámbéry egyszerre beszélt a bírósághoz és a jelen lévő sajtó képviselőihez, a felmentés mellett az első országos ismertséget (médiapublicitást) is megteremtve ezzel a fiatal költőnek. A rekonstrukció során nincs nehéz dolgunk: a per teljes dokumentációja elérhető a Fővárosi Levéltár honlapján.

A történetről a költő a Curriculum Vitae-ben is megemlékezik röviden: „Érettségi bizonyítványom már jobb a nyolcadikosnál: csak magyarból és történelemből kaptam elégségest. Ekkor már egy versemért Istenkáromlás miatt pörbe fogtak. A Kúria fölmentett.” Az inkriminált vers a mai irodalomtörténészek értékelése szerint nem tartozik József Attila legjelentősebb költeményei közé, sok tekintetben Ady stílusát követi, de már érződik benne a későbbi érett költő formanyelve”.