"Itthon-Otthon"

Utoljára 1962-ben látogattam el a Kozma utcai izraelita temetőbe. A könyvemben így írtam le az eseményt:

„Nagynénim elvitt nagyapám sírjához a Rákoskeresztúri temetőbe. A temető óriási és könnyen meglehet, hogy az ott nyugvók száma több mint Budapest mai zsidó lakossága. A sírkövekre írt nevek tanulmányozása olyan volt számomra, mint a lapozgatás egy történelemkönyvben. Olyan politikusok, írók, színészek sírjaira találtam, akiknek a neve egész életemben kísért és akiknek egy részéről azt sem tudtam, hogy zsidók.

Abból, hogy Szerén néni olyan otthonosan navigált a sírok labirintjában, arra következtettem, hogy gyakori látogató a temetőben. Nagyapám sírkövére bevésték nagymama nevét is, akit ismeretlen tömegsírban hantoltak el a Hősök Temploma (a Dohány utcai zsinagóga) udvarán. Lehajoltam, hogy közelről olvassam a sírkő feliratát, amikor egyszerre a nénim hangját hallottam. Megfordultam, hogy lássam, kivel beszél, de egyedül voltunk. Szerén néni a halottaival beszélgetett:

“Szervusztok, drágáim! Elhoztam Robikát látogatóba.“

Az óta 46 év telt el. Szerén néni rég elhunyt és ugyanabban a sírban van eltemetve, amelyet annak idején meglátogattunk, együtt apjával. A sírkőre ma nagyapám és nagyanyám neve alatt az ő neve és beceneve `Sziszi `is rá van vésve. A sírkőhöz Pali fia egy kis táblát támasztott, apja emlékére, aki mint olyan sokan, szintén ismeretlen helyen lett elhantolva.  

A sírkő és a sír jó állapotban vannak, kaviccsal körülszórva, egy összegnek köszönhetően, amelyet a pesti unokatestvérem évente fizet a sírápolónak, de ugyanez sajnos nem vonatkozik a környezetére. Néhány központi út szabadon van tartva járművek és gyalogjárók áthaladására, de a temető legnagyobb részében rettenetes elhanyagoltság uralkodik. Az u. n. sírkert, sírdzsungellé vált. Sűrű bozót fed mindent és a sírok nagy részéhez el sem lehet jutni. Amint Pali elpanaszolta, ő sem tudja meglátogatni és hasonlóan gondját venni apai nagyszülei sírjának.

Élveztem volna a sétát ebben a szép tavaszi erdőben, magasló fák és tüneményes vadvirágok között, madárcsicsergéssel kísérve, ha nem kandikált volna ki itt-ott egy-egy elhagyott sírkő.

Elhagyott, mert a családtagjait azoknak, akik ebben a temetőben nyugszanak, a Holokausztban meggyilkolták, vagy legjobb esetben kivándoroltak, de tisztelettel feltennék egy kérdést: hol volt mostanáig a Zsidó Hitközség? Mi a budapesti Városháza szerepe és felelőssége a köztemetők fenntartásában? Nem is a sírkövek, amelyeknek egy része talán száz éves is, karban tartásáról van szó, hanem a közöttük levő terület tisztán tartásáról, arról, hogy járható ösvények legyenek a sírok között. Ennek a sírkertnek, a magyar zsidóság egyik fontos hagyatékának ilyen fokú elhanyagolása, szentségtörés elhalálozott szeretetteink iránt.

„Anyák Napja” volt az nap, amikor ott jártam és a temetőben sűrű gépkocsiforgalom volt. Más családok gyalogosan látogattak el rokonaik sírjaira, így hát nem voltam e sírkert sajnálatos állapotának egyedüli tanúja. Néhány fényképet vettem fel, hogy megmutassam a szép sírköveket és kriptákat – amelyeknek nagy része jó karban van tartva – és ugyanakkor kimutassam az általános elhagyatottságot ennek a hatalmas temetőnek a többi részében.

Budapesten más izraelita temetők is vannak. A Kerepesi például az alábbi weblap szerint http://www.jewishgen.org/cemetery/e-europe/hung-a-l.html#B szintén úgy nézett ki, mint egy dzsungel, de a legutóbbi időben a csalit egy része ki lett tisztázva és a fontos sírok – az ipar kapitányainak, zsidó nemeseknek és más kiemelkedő személyiségeknek, mint a költő Kiss Józsefnek – sírjainak egy része fel lett szabadítva.

A Kozma utcai temető 1891 óta létezik és a fenti forrás szerint 600,000 személy van benne eltemetve. Egy másik forrás szerint http://www.angelfire.com/ia3/study/rakoskeresztang.htm csak 300,000.

Szegedi jó barátom Zsolt segítségével egy ritka gyűjteményhez jutottam hozzá, amelyet hét éves hangya szorgalommal a szintén szegedi Tóth Tamás temető-dokumentátor állított össze és 2007 decemberében publikált „A budapesti rákoskeresztúri izraelita temetőben nyugvó jeles személyek adattára”. A 48 oldalas füzetben 1509 név jelenik meg, azok születési és elhalálozása dátumával, működési területével és sírjuk ’címével’. E jelentős mű egy példányát eljutattam a safedi Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának http://www.hjm.org.il/

Végignéztem az érdekes okmányt. Mint dr. Schweitzer József írja az előszavában, e névsor „egykori hordozói életművükkel a magyar kultúra, művészet, élet és tudomány történetébe beírták a nevüket, azok jelentőségét, tiszteletét növelték, hol határokon innen, gyakorta határokon túl is”.

Néhány név azok közül, akiket én ismerek:

Hajós Alfréd – építész, úszó, olimpiai bajnok

Mándi Gyula – labdarugó, edző

Szomory Dezső – író

Salamon Béla – színész

Bródy Sándor – író, újságíró

Kellér Andor – író, újságíró

Kellér Dezső – konferanszié, író

Stella Adorján – író

Zsolt Béla – író, költő, újságíró

Kabos László – színész

Gózon Gyula – színész, Kossuth díjas

Alfonzó - színész

Ebben a temetőben volt Szenes Hanna- Anikó sírja is, mielőtt földi maradványait 1950-ben Izraelbe szállították.

Fotóalbum