"Itthon-Otthon"

A napokban véletlenül összefutottam egy régi barátnőmmel. Sok év telt el az óta – több mint 45 éve vagyok nős – de ma is gusztusosnak és kívánatosnak néz ki. A kapcsolatunk annak idején nem volt egy sorsszerű, dramatikus, fel-le szerelem. Élveztük egymás társaságát, moziztunk, buliztunk, parki padon, vagy  a lépcsőházban, mielőtt hazament a szüleihez, csókolództunk, egy kicsit tapiztuk egymást – azokban a napokban a sex fiatalok között inkább kivételnek számított, mint magától értetődőnek – de nem voltam még érett egy állandó, kötelező kapcsolatra és amikor megismert egy nálam komolyabb pasit (aki később el is vette), mint barátok váltunk el. Csak kellemes emlékeink vannak azokról a napokról, visszamaradt keserűség, harag nélkül és dacára a hosszadalmas szünetnek, mindketten úgy éreztük, a barátság, a kölcsönös érdeklődés, továbbra is fennmaradt. 

Beszámoltunk egymásnak életünk folyásáról, kiraktuk az asztalra a gyerekek, unokák fényképeit és kellemes terefere és kávézás között, az a gondolat ötlött a fejembe, mi lett volna, ha folytatjuk a kapcsolatot, ha elmélyítjük és összekelünk?

Mindjárt most le akarom szögezni, maradéktalanul boldog vagyok házasságomban, nejem legjobb pajtásom, gyerekeink jól sikerültek (szerény véleményünk szerint), soha sem fordult meg fejemben a megbánás gondolata, de hiszen a fenti barátnőt jó néhány évvel a jövőbelim előtt ismertem meg és ha tovább járunk, elhatározzuk összekötni jövőnket, valószínűleg egyáltalán nem ismertem volna meg mostani élettársamat. Furcsa, nem valószerű tulajdonságom,  érzelmileg képtelen vagyok azonosulni a kétdimenziós idő fogalmával, amely szerint a forgalom csak egyirányú lehet, a múltból a jövőbe és mindig azon morfondírozok „mi lenne ha?”

Nálam okosabbak és nagyobbak próbálták meghatározni a házasság intézményének minőségét, szavak százezreit írták és írják olyan címekkel, mint „a párkapcsolati kommunikáció fontossága”, „a boldog házasság titka”, „sikeres párkapcsolat” és hasonló tárgyú cikkeket, meg tanult könyveket, de egyben mindegyikük megegyezik: a sokszor fájós kompromisszumok a házasélet alapjai. Az élettársak kötelesek megegyezni a másikkal, igyekezni megelőzni a heves, gyorsan elfajuló szembeszállásokat, amelyek néha azt okozhatják, hogy az egész kapcsolat felbomlik.

A kompromisszumok sokkal a dátum kitűzése és a meghívók kiküldése előtt kezdődnek. Ha valaki kijelenti előttem, rátaláltam az ideális partnerre, gratulálok neki, magamban pedig egy jót röhögök. A nő lehet lélegzetelállító szépség, csodás szakácsnő, példás háziasszony, a férfi atlétikus, vonzó testű, kitűnő táncos, bűbájos udvarló, aki ajándékokkal halmozza el barátnőjét, de mindig van egy-két csomó a kákán. A férfi horkol, sportbolond, rendetlen, füstöl, mint a kémény, a nő órákig dumál a telefonon, kifogásolja párja barátait, folyton kritizálja, nem nevet a viccein stb., stb. Hát akkor miért kelnek mégis össze? Mert szerencséjükre létezik egy leleményes ‘fülig egymásba habarodás’ nevezetű automatikus mechanizmus, amely azt okozza, hogy az érintett személyek fittyet hánynak az ilyen kis zavaró mozzanatoknak, mi több, vakok, mint a bányaló és nemcsak képtelenek észrevenni bármilyen hibát partnerüknél, hanem meg vannak győződve arról, hogy ő a tökéletesség eszményképe. A hatása ugyan elmúlik egy idő után, de addig a pár már házas egy ideje, esetleg első gyereküket várja és ha a különbségek közöttük nem szélsőségesek, a vak szerelem lassan-lassan tágra nyitott szemű csendes szeretetté változik, amely sokszor évtizedekig megmarad: jól ismered élettársad gyengeségeit, bolondériáit, korlátoltságait, de dacára ezeknek, szereted őt.

Mindez átfutott a fejemen aznap, amikor búcsút mondtam volt barátnőmnek – természetesen telefonszámokat cseréltünk és biztosítottuk egymást a kapcsolat fenntartásáról – amikor hirtelen eszembe jutott egy elbeszélés, amelyet egyszer régen olvastam. Szeretem a fantáziákat, egy ilyenfajta elbeszélés lehetővé teszi eljutni olyan tájakra, amelyek kívül esnek az elfogadott kereteken, nem vagyunk megbéklyózva a konvenciók által és akármilyen helyzetet leírhatunk, mégha képtelenségnek is tűnik, hiszen végül is csak fantáziáról van szó.   

Meglehetően szexista elbeszélésünk hőse egy rendkívül mázlis fiatalember, hívjuk Mikenak, aki nemcsak két lányt szeret, hanem ők viszont szeretik őt. A férfinek nagy dilemmája: melyiket részesítse előnyben. Mindketten szépek. Az első, Sára, szerény, házias, utálja a sminket és egyszerűen öltözködik. Úgy készülődik a házasságra, mint mások az egyetem felvételi vizsgáira. Tud varrni, főzni, vasalni, makacs foltokat eltávolítani. Egy sikerült este számára egy olyan, amelyen meghallgatják együtt a Filharmonikusok heti koncertjét, vagy verseket olvasnak.

A másik, Ivonne, szöges ellentéte Sárának. Kihívóan öltözködik, az arcát vastag sminkréteg fedi, fülében óriási fülbevalók himbálóznak, karján karperecek sokasága és főleg megszállott bulizó. Az előkelő társaság egy buliját sem hagyhatja ki. Élvezet vele szórakozni, bugyborékol belőle a vidámság, csodálatos táncos és a hajnali órákban, amikor hazaérnek valamilyen szórakozásból, elegendő energiája marad, partnerének felejthetetlen nemi élményt ajándékozni, de egynéhány ilyen viharos nap után, Mike jóllakottságot, kielégültséget érez és szüksége támad egyedül tölteni néhány csendes napot.

Ez befolyásolta végső választását is. Családot akart alapítani és nyilvánvaló volt számára, hogy Sára jobban megfelel jövendő gyerekei anyjának. Az esküvőre Ivonnet is meghívta, de a lány ezt az egy rendezvényt kivételesen inkább kihagyta. Hiszen ő teljes egészében, testével és lelkével átadta magát Mikenak és nem tudta megérteni miért választott mást.

Az esküvő szerény volt, mint a házasok, a mézeshetekre Londonba utaztak, múzeumokba látogattak, néhány jó darabot megnéztek és a visszatértük után gyorsan elmerültek a házasélet rutinjában. Vagy 10 hónappal a lagzi után Sára megszülte első fiúkat, a másodikat pedig vagy 3 év múltán. Példás háziasszony, feleség és anya volt. A házban mindig rend honolt, Mike minden gombja fel volt varrva, ingei kivasalva, cipői kipucolva, a gyerekek jól neveltek és amikor férje megjött a munkából, felesége öleléssel, a papuccsal és kedvenc ételével várta.

Estéik csendesek voltak, nézték a TV-t, vagy könyvet olvastak, de 9.30 felé Sára elemei lemerültek és visszavonult a hálóba. Szombat este barátokhoz mentek, vagy azok jöttek hozzájuk, de ilyenkor is megőrizték a szolid kereteket. Az egyetlen alkoholos ital asztalukon a bor, vagy sör volt, a táncok szalonos jellegűek és éjfél előtt mindenki elbúcsúzott. A sex is kielégítő volt, de nem spontán, isten ments, Sára nem hitt a spontán cselekvésben. Házasságuk kezdetén négyszer hetente közösültek, az első gyerek után háromszor és a második után kétszer, ha csak Sára nem volt túl fáradt és az igaz az, Mike beérte ennyivel.  

A férfi soha sem képzelte el a házaséletet ennyire tökéletesnek. A szülei is szerették egymást, de a néha zajos veszekedések törtek ki közöttük és azután néhány napon keresztül puskaporos volt a levegő a házban. Nem így volt az ő otthonában! Sára nem létezett különálló személyként, minden, amit Mike szeretett, kedvelt, előnybe helyezett, akart, magáévá tette lelkesen és csak egyet kívánt magának: az embere legyen boldog! Az is volt, csak egy hülye panaszkodott volna ilyen ideális körülmények között és ha bármilyen kétség merült fel lelkében, Mike nagy dühösen hessegette el, de mint közismert, az érzelmeken nehéz uralkodni. Nem mintha boldogtalan, elégedetlen, kielégítetlen lett volna, csak unott. Egyre inkább, ahogy a napok múltak. Még állandó, biztonságos, jól jövedelmező munkahelye sem érdekelte különösebben. Ha a dolgok a maguk normális medrében folytatódnak, feltehetően 55 évesen a vállalat alelnöke lesz. Na és?

Kétségbeesetten kérdezte magától: „valóban erre születtem? Lassan kapaszkodni fel az élet létráján, nagyobb lakásba költözni, fényűzőbbre cserélni az autót, felnevelni gyerekeimet, egyszer évente Svájcba menni síelni és tiszteletben megőszülni ugyanazon az asszony mellett? És hol vannak az álmok, a kalandok, az országok, amelyeket nem láttam, az ízek, amelyeket nem ízleltem, a kipróbálatlan dolgok”?

Egy hétvégén hasonló terhes gondolatokkal feküdt le, miután órákig bambán bámulta a tévét, egyedül. Sára már rég az álmok világában volt és nem volt valakije, akivel megoszthatta volna a komikus, dramatikus, vagy főleg unalmas perceket. Arra gondolt, felébreszti, javasolja, változtassanak valamit szokásos életükön, de tapasztalatból tudta, élettársa ezekben az órákban nem vesz adást, ő egy reggeli ember, aki éjjel nem működik. Végül elnyomta az álom és amikor felébredt, mindjárt érzékelte – még mielőtt szemeit kinyitotta volna – valami történt, valami megváltozott.

Elsőnek parfüm átható illatát érezte, valahonnan ismerősnek tűnt, de egész biztosan nem volt Sára márkája. A feje zúgott és nem értette miért, hiszen nem ivott semmit rendes pohár borán kívül. Amikor kinyitotta a szemét, az első, ami szemébe ötlött, a lámpán lógó melltartó volt és mellette, az éjjeli asztalon, egy félig teli pohárka zöldes itallal, de a következő látvány mindennél meglepőbb volt: a mellette szundító összesen néhány tetoválás mintával borított érzéki női test, Ivonné volt. Egy kissé érettebb, telibb, de mégis az ő Ivonneja volt, akinek három éve olyan keserű csalódást okozott.

Nem fárasztalak benneteket a beszélgetés tartalmával, amely Mike első zavaros perceiben lezajlott a pár között, úgysem idézem szóról szóra a rég olvasott elbeszélést. Csak saját szavaimmal akartam leírni a helyzetet, amelyben hősöm találta magát. Kiderült, hogy Mike egy olyan világba ébredt, amely csak hasonlított az övéhez, de nem volt teljesen azonos vele és ebben az alternatív világban Mike és Ivonne néhány éve házasok. Gyerekük még nem volt, de hiszen fiatalok és annyi mindent nem próbáltak még ki. Ráérnek még intézményesedni és kakis popsikat törölni. Az utcán, háza előtt, olyan kocsi márkák parkoltak, amelyeket Mike nem ismert, a miniszterelnök, akiről a híradóban beszéltek, az ő világában elvesztette a választásokat és a polcon felfedezett két könyvet kedvenc írójától, aki néhány éve elhunyt és úgy vélte, minden könyvét ismeri, de kinek volt ideje olvasni!  

Ivonne nem változott meg, ugyanolyan lelkes bulizó maradt, mint azelőtt és az unatkozó férfi nagy lelkesedéssel vetette be magát a rendezvények napi fergetegébe. Ebben a világban Mike minden pénzét egy futurisztikus vállalkozásba fektette be és ez a befektetés annyira kifizetődött, hogy nem kényszerült többé reggelenként az irodába menni és így megengedhette magának akkor feküdni le, amikor kedve támadt. Ivonne fantasztikus volt az ágyban, sokkal jobb, mint megmaradt Mike emlékezetében, újból felélesztette benne a szexuális vágyat, amelyről azt hitte végleg elenyészett nála és a következő napokban olyan alkotó jellegű nemi tevékenységben volt része, amelyről fogalma sem volt, hogy létezik.

A közeli hétvégén a házaspár, néhány barátjával, egy üzletember privát repülőjén Las Vegasba repült, Mike egyik vágyálma, amely attól tartott, már soha sem fog megvalósulni. Digitális fényképezőgépében fényképeket fedezett fel egy szabiról, amelyre persze nem emlékezett, a fotókon ők ketten napoznak és smárolnak a mykonoszi nudista tengerparton. Mikenak nem volt többé ideje unatkozni, alig maradt ideje a pihenésre, de ezúttal sem volt teljesen megelégedve, zaklatta a gondolat, mit történt két helyes gyerekével és odaadó nejével, Sárával. Nem értette a szerkezetet, amelynek alapján működnek ezek az alternatív univerzumok. Vajon az ő eredeti világában Sára hajadon maradt, más férfi a férje, vagy az ő alteregója ül most mellette a vacsoraasztalnál, beszámol neki az irodában történtekről és élvezi a két kissráca egészséges étvágyát és gyerekes hancúrozását. Nem rossz ez az életmód, de ha csak módja lenne hazaugrani (igen, a másik házat tekintette igazi otthonának) néhány percre – egy tobzódás és a másik között – megölelni a feleségét és gyerekeit és megmondani nekik, hogy tiszta szívből szereti őket, ha csak lélegzetet vehetne, rövid szünetet tarthatna, de ez már nem volt a menü része.

Mike hamarosan felfedezte, az egyetlen módja ahhoz, hogy visszakapja előző életét és családját, az, ha úgy érzi, torkig van mostani életével, ha habozás nélkül ki tudja jelenteni, nem kívánja ezt az életet. Akkor működésbe lépett valamilyen láthatatlan szerkezet, amely csak rá hatott és nem tudta a titkát és reggel Sára oldalán ébredt fel, mintha misem történt volna. Gyerekei egy kicsit nagyobbak voltak, a babának új foga nőtt, nem emlékezett arra a kínos esetre a húsvéti ünnepi vacsorán, amelyet felesége említett, de különben minden visszatért a maga elolvasni és kezdetben még az irodába is új lelkesedéssel ment. Nem véletlenül mondtam ‘kezdetben’, mivel a forgatókönyv újra és újra ismétlődött,

Mike két felesége egyikénél sem volt képes huzamosabb ideig megmaradni, de ha elhatalmasodott rajta a kielégítetlenség, nem esett kétségbe. Tudta, egy privát forgóajtó áll rendelkezésére. Amint a pohár csordultig megtelik, egy szép reggel a másik nejét találja ágyában, vagy az elsőt, vagy a másodikat, vagy az elsőt…egy kielégítő elrendezés egy átlagos hím számára.

Ideáig a példa. Van tanulság is? Persze, hogy van, mint minden jó elbeszélésben. Egy fantáziában minden lehetséges, de a valóságban igyekeznünk kell kihozni a maximumot választásunkból. Mint már írásom elején megjegyeztem, ne keresd a tökéletest párodnál. Elégedj meg azzal, hogy összekötötte a sorsát sorsoddal, szeret téged és a maga korlátozott módján, dacára rengeteg hibájának, mindent tőle telőt megtesz a teljes boldogságodért. Próbáld megbocsátani párod gyarló botlásait, ne élezz ki minden vitát addig a robbanópontig, amikor mindkét fél, ne adj isten, olyat mond, amit később megsajnál és ha csak lehetne, visszaszívná. Néha mindenki kiborul, minden embernek lehet rossz hangulata, vannak mélypontjai, csak ne buzeráljátok, hagyjátok felocsúdni és visszatérni magához.

Mi az egész tan dióhéjban? A feleségem szavaival élve:

„Élj és hagyj élni!”