"Itthon-Otthon"

Szülinapomra szép ajándékot kaptam, két jegyet egyik kedvencem, a Carmina Burana előadására. Ritkán láttam hasonló, mély benyomást keltő koncertet. A művet a Tel Avivi opera zsúfolásig megtelt termében,  a Rison Lecioni szimfonikus zenekar adta elő és a fenomenális Dan Ettinger vezényelt. (A koncert első részében a zenekar Mozart 25.-ik szimfóniáját játszotta). A színpadon, a zenekar tagjain kívül, egy száztagú kórus is helyet kapott és időnként egy gyerekkórus ötven tagja is csatlakozott.  

Carmina Burana egy cselekményes kantáta, amelyet a német Carl Orff szerzett 1935-36-ban. A mű 24, egy bajorországi kolostorban talált, latin–német–francia XIII-XIV. századbeli versre alapszik. A dalok világi tárgyak széles skálájáról szólnak. A sors és szerencse forgandóságáról, az élet csalóka, félrevezető természetéről, a tavaszi visszatérés öröméről, a zabálás, piálás, szerencsejátékok, testi vágy gyönyöreiről. A ciklus sok dalának erotikus jellege van. Sokszor hallgattam már meg a művet különféle előadás módon és néhány filmezett verziót is láttam. Említésre méltó volt egy, amely az énekelt és zenekari tételeket buja balettel egészítette ki, de számomra a legérdekesebb az a felvétel, amelyikben a Berlini Filharmonikusokat Seiji Ozawa vezényli és egy japán kórus kíséri. Mindig újra és újra elbűvöl a ferdeszemű énekesek látványa, ahogy óriási igyekezettel adják elő Bach és más európai zeneszerzők műveit, amelyeknek a kultúrája olyan messze van az övéjüktől, mint a Föld a Holdtól, olyan nyelveken, amelyek teljesen idegenen hangozhatnak számukra (Carmina Burana esetében latin és középkori német).  

Legalább 5-6 élő előadását is láttam a kantátának. Ha csak lehet, a zene élvezésének ezt a módját részesítem előnyben, amikor a hallás dimenzióját kiegészíti a látás is. Dan Ettinger karmestert először láttam és nagyon élveztem rendhagyó és virtuóz stílusát. Ettinger, aki soha sem tanulta a vezénylést az akadémián, ugrabugrál, táncol és minden mozdulatával átéli a zenét. A múltban gyakran kérdeztem magamban, minek szükséges egyáltalán a karmester? Mi a kapcsolat a férfi között a kis pódiumon, aki ritmikusan lóbálja a kezét és az zenekar között, amely magabiztosan végzi feladatát? Nem így van Ettinger esetében. Ő láthatóan uralkodik a zenészeken és minden feltörő szólamot, halk tónust, megfelelő karmozdulattal beint.

Amikor a szemeddel követed a zenekart munkájában, könnyebb megérteni a játszott művet és különbséget tenni különböző alkotóelemei között. Így például ezen a koncerten, hosszú perceken át szemeztem a dobost, amint különféle hangszereket szólaltatott meg. A dobok dörgését nem volt nehéz hallani akkor sem, amikor a zenekar és a kórus teljes hangerősséggel működött, de csak amikor a zenészre koncentráltam és láttam amint a tamburint rázza, vagy ráver a triangulumra, amelynek a hangja általában elenyészik a zenekar crescendójában, sikerült kivennem finom hangját.

Mint már említettem, Carmina Burana egyik kedvencem és feleségem meg jó barátaim is velem hasonló mértékben kedvelik. Azonkívül, mint jól tudjuk, minél inkább hallgatunk egy zenei művet, annál inkább válik ismertebbé és kedvesebbé, de nyilvánvalóan vannak olyanok, akik nem osztják ízlésemet. Régebben, amikor még kutyatulajdonosok voltunk – mióta kedvencünk az örök vadászmezőkre távozott, nem volt kedvünk új állatot hozni házunkba – sétáltatás közben megismerkedtem egy angolszász hölggyel, aki szintén ölebét sétáltatta. Beszédbe eredtünk és egy kicsit meg is barátkoztunk. Néhányszor meghívott házába egy pohárkára és amikor két további jegyet kaptam a Carmina Burana egy előadására, meghívtam őt és barátját, tartsanak velünk.

Nem tisztáztam előzőleg zenei ízlését, de feltételeztem, hogy mint intelligens világfi (vagy inkább világnő), ő is kedveli a klasszikus zenét. Ami történt elképesztett. Néhány perccel a koncert kezdete után, a hölgy felemelkedett, odasúgta nekem, „Nem bírom tovább” és barátjával együtt elhagyta a termet.

Ezután a kínos eset után, kapcsolataink is lehűltek. Úgy sincsen kutyánk többé és nem futunk többé össze sétaink közben.          

 O Fortuna, Carmina Burana első részéből. A Berlini Filharmonikusokat Seiji Ozawa vezényli.