Juhééé! Szombat van, nem kell a munkába menni.
Későn kelek, fütyörészve, életkedvem majd kicsordul.
A nyitott ablakon hivalkodó madárdal hatol be.
Elmúlt az eső, süt a napocska és a kinti hőmérő 25 fokot mutat.
A világ gyönyörű és az élet mosolygós.
A kávémhoz mákos bejglit majszolok.
Leszedek a fánkról hat narancsot és vitamindús levét szürcsöljük.
Nincsenek ma újságok, rossz hírek, a rádió Beethovent játssza.
Az üzletek zárva vannak, sehova sem kell menni, semmit sem kell elintézni.
A feleségem az uszodába megy, én meg végre kiolvashatom a könyvet, amelyhez három hete kezdtem hozzá.
A telefon ma még meg sem mukkant.
Ebédre sólet van, füstölt hússal és barnára sült tojással.
Teli pocival kötelező a délutáni durmolás.
Fiunk és drága kis unokánk délutánra vannak bejelentve.
Aztán jött a kegyetlen valóság.
Feleségem energikusan rázza a vállamat és azt próbálja tudomására hozni álomtól mámoros tudatomnak, hogy hétfő van és elkések a munkából.
Az újságban rakétákról és áremelésekről írnak.
A rádió is vészhíreket bömböl.
Nem hoztak friss sütit és a kávémhoz száraz kekszet rágcsálok.
Kint zuhog az eső és valahol elhagytam ernyőmet.
Ki a frász orozta el hétvégémet és dőzsölt helyettem?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.