"Itthon-Otthon"

Előző írásom főszereplői a spanyol légitársaság megbízhatatlansága és a szállodai személyzet gondatlansága voltak, de nem töltöttük egy hetes szabink egészét elveszett kofferjaink keresésével, másfajta tapasztalataink is voltak.

A spanyol utazás ötlete véletlenül született. Miközben azon törtem fejemet, hol ünnepeljük meg Szilvesztert, beléptem egy üdülőjogokat áruló cég honlapjára. Szememet azonnal elkapta egy hirdetés, amely egy hetes bonusz szabit ajánl potom 380 dollárért. Nálunk semmilyen valamire való szálloda nem képes egy ilyen egy nevetséges árral versenyezni. (Ugyanott egy Thaiföldi szabit is ajánlottak 279 dollárért, de semmi kedvünk sem volt 11 kényelmetlen órát tölteni a repülőn, arról nem is beszélve, hogy a repülőjegy ára jelentősen megdrágítana az üzletet).    

Nagy hívei vagyunk az apartman szállodáknak, amelyeknek az ára nem foglalja magában az étkezéséket és már sokszor szálltunk meg ilyenfajta szállodában a világ minden táján. Costa del Soli szállodánk az 553 szobás Sunset Beach Club volt Benalmadénában. Szép lakosztályt kaptunk, háló és nappali szobával, verandával, amelyről egy csodaszép öböl látszott. A szállodának két külső és egy belső úszómedencéje, szaunája, edzőterme, étterme, bára, meg nagy klubhelyisége van. A reggeli olcsó ára (mindössze 6 euró), arra késztetett, hogy lemondjunk apartmanunk jól felszerelt konyhájának használatáról és inkább a szálló ebédlőjében reggelizzünk.

Az étel tárgya volt szabink legnagyobb meglepetése. A szálloda (és az egész város) angol hódoltság alá került és az étel is, ízlésüknek és szokásaiknak megfelelő. Az étkezések étrendjében egyáltalán nem szerepel spanyol étel. A reggeli büfé központjában a szalonna (bacon), kétféle kolbász, tükörtojás, sült bab, pirított gomba, sült paradicsom és krumpli tócsni virított. A kisszámú nem britek rendelkezésére szalámi, felvágott, sajt, gyümölcs joghurt, finom kompótok és friss körték, meg almák álltak, de zöldséget, salátát, sőt még olajbogyókat, nem tálaltak.

Ebédünkkel és vacsoránkkal is hasonló tapasztalataink voltak. Benalmadena a turizmusból élő, tengerpart hosszán terjeszkedő, kedves kis városka. Az Internet szerint 1300 étterem és bár működik benne. Szeretjük a spanyol ételt és különösen a tengeri gyümölcs után bolondulunk, de egy 5-6 kilométeres séta folyamán a város fő utcáján, az éttermek százai közül egyben sem volt spanyol étel. Nemcsak a menü volt tipikusan angolos – fish és chips, pásztor pite (shepherd’s pie), kenyér puding – de az intézmények neve szerint ítélve, Harry’s Bar, Joe’s Corner, Murphy’s Pub és hasonlók, mintha Angliában jártunk volna. Sétánk útvonalán három indiai és egy kínai éttermet is láttunk. Sok kirakat sportadásokat reklámozott, de erre még visszatérek a továbbiakban.

Nem adtuk fel. Feltételeztük, hogy a városkában él néhány helyi lakos is és nem hittük, hogy ezek is alkalmazkodtak az irányzathoz és véres hurkájukat (black pudding) Guinness sörrel öblítik le. Végül is egy mellékutcában felfedeztünk egy kellemes éttermet, amely otthoni andalúz ételt szolgált fel. A szakácsnő maga is kijött hozzánk és javasolta mit rendeljünk.                 

A Spanyolországban töltött hét alatt, csak pescadost és mariscot (tengeri gyümölcs) ettünk. Malagába utaztunk és ellátogattunk egy, a nap minden szakában tömött népies kifőzdébe, amelyet még a múlt februárban fedeztünk fel. Kipróbált módszerünk annak felderítésére – az egész világon működik – melyik a jó étterem: a helyiek kedvenceit pártolni. A favoritunk egy Torremolinosi (Benalmameda tőszomszédja) önkiszolgáló bár volt. A kiszolgáló pultokon tányérok sorakoztak, nyers, összevagdalt tengeri gyümölccsel. A vendég rámutat egy tányérra és 5-10 percen belül elkészítik választását. Az egész ínyencség, friss kenyeres kosárral együtt, 5 euróba kerül, egy pohár kitűnő spanyol bor 1.80. Kívánhat-e az emberfia ennél többet?

Aki Spanyolországba utazik és bele sem kóstol a gaspacho-ba, paellá-ba, az olíva olajos, fokhagymával kiadósan megfűszerezett tengeri gyümölcsbe, a tapas-ok óriási választékába, nem más, mint a híres dalban, Mad dog and Englishman.

Mint megígértem, visszatértem a sportadásokhoz. Tudjátok-e mivel töltötték az idejüket szállodánk angolszász turistái? Az időjárás kitűnő volt, 20-22 fokos, napos idő, de ezek a nap zömét a klubhelyiségben ülve töltötték, hátukkal a nagy ablakoknak, amelyek a tüneményes tengerpartra nyíltak és miközben számtalan palack sört vedeltek, a labdarúgó és más sport közvetítések adásait követték. Alig hittünk a szemünknek, kora délelőtt elindultunk nejemmel napi sétánkra és amikor késő délután visszatértünk a szállóba, semmi sem változott. Ugyanazok a csoportok változatlanul ott hevertek a kényelmes fotelokban a televíziós ernyők előtt, csak az üres palackok mennyisége lett nagyobb. A Happy Hour ideje alatt, 18.30 és 19.30 között, a tömegek csak növekedtek, de a terem éjfélig nem ürült ki. A kisgyerekek kocsijukban aludtak, a kissé nagyobbak hordozható DVD lejátszón rajzfilmet néztek, a felnőttek pedig tovább ittak és bámulták a képernyőket. Vajon tudták-e egyáltalán, hogy a Costa del Solon vannak, a világ egyik legszebb táján?   

Volt egy személyes jellegű élményünk is. A szállodában kis könyvtár volt, mint ilyen helyeken szokásos. Ha valaki befejezi zsebkönyvét, otthagyhatja a könyvtárban és elvihet egy másikat, amelyet más vendég hagyott ott. A könyvek többsége angol volt, de voltak német, holland és svéd kötetek is (magyar nyelvűt nem találtam). Nem hittem, hogy héber nyelvű könyv is lenne, de volt kettő is. A kettőből az egyik, az én könyvem volt, amely vagy tíz éve jelent meg. Ez a csodálatos véletlen nagyon bensőséges érzés volt számunkra, rövid dedikációt is írtam a könyvbe.

A csábító bonusz szabik továbbra is ott találhatók a cég honlapján. Aki megunta a havat, jeget, a borús eget és megengedheti magának, nem jár rosszul a Costa del Solon. A verőfényes napsütés, a csodás tengerpart, az ínyencfalatok (és a sportadások) garantálva vannak, csak tudni kell választani.