"Itthon-Otthon"

A könyvem "Itthon-Otthon" - amelyik 2004 augusztusában jelent meg - tartalma, elérhetősége, recenziók, rádióinterjúk, fényképek a könyvavatásról, egy elbeszélés a könyvből és időről időre új elbeszélések is.

Friss topikok

  • Batonai Sándor: @Batonai Sándor: Kérek mindenkit aki érintett az ügyben , főleg aki fizetett is küldje nekem el a ... (2019.04.18. 14:19) Nigériai csalás - új verzió
  • Csii: Egészen elmebeteg dolog még mindig ilyen csonkításokat reklámozni, 2019-ben, amúgy az elhalásra já... (2019.01.27. 16:25) Körülmetélés metélés nélkül
  • otgorbebogre: @nookedli: a kivalasztott neprol meg: az is a Bibliaban van (vesd ossze: az Oszovetseg a zsidosag ... (2017.08.15. 09:41) Héber szavak a magyar nyelvben
  • tinke01: És mi a helyzet,ha olyan szellemet akarnak megidézni,akivel éltében rossz volt a viszony? (2015.10.10. 21:00) Szellemidézés - második rész
  • miki maki: Meglep hogy az ember a szomszedsagba at megy es herce hurcat csinalnak belöle .itt Kopenhaga es mm... (2012.11.20. 15:02) A vörös szikla

Linkblog

2011.06.01. 18:36 Avri

Nyitott Házak

Tel Avivban ezúttal már harmadszor került megrendezésre az u. n. „Házak belülről” (más nevén „Nyitott Házak”) rendezvény, amelynek keretében két napig ingyenesen volt látogatható néhány tucat, részint több ezer éves építészeti múltra visszatekintő magánház, középület, épület, udvar és rejtett kuckó, úgymint új és modern épületek, amelyeknek egy részében tárlatvezetések voltak az építészekkel, vagy a lakástulajdonosokkal.

Mi az idén vettünk részt először ezen, de nem voltak túl nagy elvárásaim a négy hellyel kapcsolatban, amelyet feleségem választott a városháza katalógusából.

Nem is sejtettem mennyire tévedek. Több mint 55 éve élek Tel Avivban, nejem tíz évvel később költözött ide és azt hittük jól ismerjük a várost, de hirtelen kiderült, hogy egy forgalmas, szürke, kereskedelmi utcának – melyen százszor hajtottunk végig – tőszomszédságában, egy érdekes történelmi negyed rejtőzik, amelynek létezéséről fogalmunk sem volt. A negyed neve: Az amerikai-német kolónia.

Először egy kurta történelemlecke. Mint a Horogkereszt Tel Aviv szívében című írásomban már említettem, az amerikai Maine államból származó keresztény telepesek, akik hittek a zsidók országukba való visszatérésében és segíteni akartak nekik első lépéseikben, 1866-ban kolóniát alapítottak Jaffán.  Lehet, hogy ezek voltak az első cionisták. Panel faházakat hoztak magukkal, fejlett mezőgazdasági gépeket, de egy téves helyválasztás (egy megjelöletlen temetőben, kolera járvány áldozatok sírjain, építették fel házaikat), sok halálesetet okozott, főleg gyerekeik körében. Hamarosan viták törtek ki közöttük és két éven belül, a legtöbbjük visszatért országukba. Az elhagyott kolóniát a német templomosok vásárolták meg és virágzó településsé változtatták, amíg aztán a második világháborúban a britek száműzték őket, mert a legtöbbjük a náci ideológia hívévé vált.

Az évek folyamán a negyed el lett hanyagolva, amíg 2009-ben elkezdődtek a megtartási és helyreállítási munkálatok. A folyamat jól látható minden látogató számára. Néhány ház többé-kevésbé visszanyerte eredeti kinézését, de a környék épületeinek a zöme, állványokkal van körülvéve. Azok számára, akik nem szenvednek pénzhiányban, ez lesz, úgy látszik, a jövő évtized felkapott környéke, míg a többi lakos és a turisták örömmel fogják nyugtázni az új építészeti gyöngyszemet városunkban.

Az első három hely, amelyet meg akartunk látogatni, egymás mellett feküdt ugyanabban a kis utcában. Elsőnek az Imanuel házba léptünk be. Ez az épület először a templomosokat szolgálta, mint iskola és kulturális központ, de miután 1878-ban megvette Ustinov báró (az angol színész, Sir Peter Ustinov nagyapja), egy ideig az ő palotája volt. 1895-ben szállodává vált, 1926-tól lány középiskola működött benne, 1934-tól, mint angol rendőrállomás működött, míg 1948-tól 1970-ig az izraeli véderő használta bázisának. Azóta, a mai napokig, az épület vendégház és diákszálló.

A szobák szerények, de kellemesek. A földszinten néhány terem van és az egyikben egy kapedlis rabbiféle pont istentiszteletet tartott. Egy kicsit furcsállottuk, hogy a Dávid csillagos frigyszekrény előtt zenekar játszott – az ortodoxok szerint a templomi zene a szombati pihenőnapon "szentségtörés" – de azt hittük, ez egy reform gyülekezet. Csak amikor a bejárati asztalon észrevettük az ingyen Új Testamentumokat és más keresztény jellegű könyveket és folyóiratokat, jöttünk rá, hogy a házat egy zsidó messiási szekta (ilyen is létezik!) birtokolja.

Második célpontunk, a szemben levő Maine Ház előtt hosszú sor kígyózott és azt mondták, hogy csak háromnegyed órával később kerülünk majd sorra, úgyhogy közben benéztünk a szomszédos Imanuel templomba. Ez egy csinos kis, új-gótikus, hegyes tornyú lutheránus templom, amelyben teljesen lemondtak a kereszt bemutatásáról. A szép festett ablakok elbeszéléseket ábrázolnak a kereszténység történelméből, de Jézus töviskoronája Dávid csillag alakban lett kiképezve. Az oltáron is egy tipikus zsidó szimbólum állt, a hétágú gyertyatartó (menora), a mögötte levő falon pedig héber nyelvű idézet volt az Új Testamentumból. A közönség soraiban néhány feketét láttam és orosz nyelvű beszéd is eljutott a fülemhez, de a prédikáció angol nyelvű volt, folyamatos héber fordítással. Egy ideig hallgattam a szentbeszédet, utána a hívők, orgona kísérettel, zsoltárokat énekeltek. Meg akartam kérdezni a fiatal papot, magyarázza meg egy mondatát, amely szöget ütött a fejembe "Isten szereti e népet és ezt be is bizonyította!", de kifogytunk az időből és folytatnunk kellett az utunkat következő célunkhoz.

A Maine Barátság Ház eredeti faház, amelyet még a telepesek hoztak magukkal. Mint ismert, amikor meg akarunk valósítani egy ötletet, nem árt, ha van néhány megszállottja és ebben az esetben is akadtak ilyenek, a mainei Jean és Reed Holmes személyében, akik 2002-ben fejezték be a ház restaurálását. A ház földszintjén múzeum van és egy festő stúdiója, a felső emeleten pedig az idős házaspár lakik. A pincehelyiségben filmet mutattak be a látogatók előtt az amerikai kolónia történetéről és Dr. Holmes elmesélte, hogy véletlenül egy ősére is rátalált a 147 év előtti telepesek között. A múzeumban különféle 19.-ik századbeli tárgyak vannak kiállítva és a házaspár könyvét is meg lehet vásárolni.

Írásom kezdetén azt mondtam, hogy feleségem négy házat választott a néhány tucat közül, amelyek azon a hétvégén megnyitották kapujukat látogatók előtt.  Ezek közül a negyedik a Peresz Béke Központ (Shimon Peresz ma Izrael államelnöke) székháza volt. Enyhén szólva nem túlságosan lelkesedtünk a szupermodern, csupabeton épület stílusáért és azt sem értettük, konkréten mit tesz ez a szervezet a békéért. Két dolog volt, amely mégis jó benyomást tett ránk, az egyik a kilátás az épület bejáratából (a hullámzó tenger) és a verandáról (délre egy régi, kiterjedt, muzulmán temető és észak felé a pálmafákkal szegett tengerparti sétány), a másik pedig a „Baráti Hidak” kiállítás az alagsorban, amely jaffai és olasz gyerekek rajzait mutatja be lakóházaikról.

Vajon az effajta kiállítások hozzájárulnak a békéhez? Erre nem vagyok képes válaszolni, de amikor annyira vágyakozunk a béke után, minden eszköz üdvözlendő.

Fotóalbum

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: béke messiás jaffa telepes templomos lutheránus


A bejegyzés trackback címe:

https://itthonotthon.blog.hu/api/trackback/id/tr592949481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása