"Itthon-Otthon"

A napilap, amelyre előfizetek nemrégiben egy új egészségügyi rovatot vezetett be, két teljes oldal, amely nem csak a rosszindulatú betegségekkel foglalkozik, amelyeknek mindegyikünk ismeri a nevét, mellékhatásait és végzetes következményeit, hanem látszólag jelentéktelen egészségügyi problémákkal is, amelyekről soha sem hallottam. Az átlagos olvasó többnyire teljesen kihagyja ezt a rovatot, vagy felületesen átfutja a szalagcímek egy részét, amíg aztán egy nap őt, vagy más valakit családjából, netán egy közeli barátját, ezeknek egyikével diagnosztizálnak. Akkor ezek a ’kis bajok’ kevésbé elhanyagolhatóvá válnak, legalábbis számára, vagy azok számára, akik szenvedő alanyai és mohón próbálnak kihalászni minden aprócska információt róluk, de a többi olvasó – azokon a keveseken kívül, akik mások betegségeinek a megszállottjai – tovább lapoznak és érdekesebb híreket próbálnak felderíteni.
Haboztam egy kicsit, érdemes-e egyáltalán szóba hozni az egészségügy tárgyát. Bár már elértem egy bizonyos kort, nem tartozom azok közé, akik összeülnek hasonló korú társaikkal és egymás egészségi állapotát tárgyalják meg lelkesen. Végül úgy döntöttem, hogy egy ilyen – az egészségügy veszélyeiről szóló – írás legalább azoknak okozhat élvezetet, akik mások betegségeiről szeretnek olvasni és boldogok, hogy maguk nem szenvednek tőlük. A többieket, nem biztos, hogy érdekelni fogja a tárgy, de ilyen az élet, csak az érdekel, ami közel áll hozzánk, minket személyesen érint.
Korábban már írtam az egészségemet érintő témákról, a szürke hályog műtétemről, a házi orvosnőmről, aki pánikrohamot kapott, amikor egy véletlen EKG vizsgálatom szokatlan eredményeket mutatott, amelyekről nem tudta, mit jelenthetnek. Beutalt a kórházba, de 24 óra után, feldobódva tértem haza: nem ez lesz, ami megöl engem – azt mondták! Egy másik orvosról is írtam, aki teljesen megdöbbent, amikor megtudta, hogy több mint egy évtizede nem voltam szívvizsgálaton. Sürgősen elküldött egy rakás vizsgálatra, de ezeket is sikeresen úsztam meg. Nem kellett változtatnom életmódomon és újabb gyógyszereket sem írtak fel nekem.
A meglepetések más, váratlan irányból érkeztek. A kattogó ujjról hallottatok már? Én sem (pedig a szimpatikus kezelőorvosom azt mondta, a baj eléggé elterjedt). A kattogó, pattanó, pattogó (angol elnevezéssel trigger) ujj olyan állapot, amikor az ujj – az én esetemben a balkezem hüvelykje – feszítő ín hüvelyén csomó, vagy szűkület alakul ki, melyben az ín nem tud szabadon csúszni és az ujjat csak nehezen lehet kiegyenesíteni. Amikor az ín áthalad a szűkületen, fájdalmas ugrás tapintható és pattanó hangot is lehet hallani.
Nem voltak erős fájdalmaim, de mivel balkezes vagyok, nehézségeim támadtak rutin feladatok elvégzésében. Nehezemre esett például felszedni a visszajáró aprópénzt egy üzletben. Természetesen, amint diagnosztizáltak és egy ortopéd szakorvoshoz utaltak, azonnal anyagot kerestem a tárgyról.
A múltban nem egyszer dicsértem az interneten található információk bőségét. Most azt mondom, ez csak abban az esetben áldás, ha nincs közvetlen közöd a témához. A túl sok információ nem csak megzavar, hanem káros is lehet. Az orvos javaslata alapján kortizon injekciót kaptam a csomóba ("gyulladáscsökkentő gyógyszerek, sínek, fizikai terápia és gyógyító terapeuták, kínai akupunktúra, naturalista gyógymód és különféle masszázsok, nem hatásosak") és úgy tűnik a problémám megoldódott, legalábbis átmenetileg. Rengeteg cikk létezik a témában, mindegyiket szakértők írták, de ahogy ez a gyógyászatban történni szokott, a vélemények megoszlanak. Az egyik azt írja, hogy amennyire lehetséges, kevés kortizont használ, egy másik weblapon az áll, hogy nem javasolt több mint két ilyen injekciót kapni a test egy helyén, míg az én orvosom háromszor szokott injekciózni, ha a probléma az első után is fennáll. Talán jobb lett volna, ha nem olvastam volna semmit a tárgyról és elfogadom orvosom véleményét, aki nagyon megbízható benyomást tett rám.
Megragadva az alkalmat, ha már ott voltam az ortopéd klinikán, említettem az orvosnak, hogy jobb kezem egyik ujjának ízületén kis fájdalmat érzek. Ebben az esetben sokkal kevésbé volt bíztató. „Ez a kezdete (sajnos nem egy szép barátságnak) az ízületi csúznak – arthritisnek – és nem sokat lehet tenni vele. Meleg borogatás megkönnyítheti a fájdalmakat”. Eszembe jutott szegény boldogult anyám, akinek kedvenc elfoglaltsága volt a kötés. Képes volt kötni és ugyanakkor a televízió képernyőjét nézni. Amikor az élete vége felé ujjai megduzzadtak és eltorzultak és nem tudott többé hobbijával foglalkozni, elvesztette életkedvét.
Kiderül, hogy a gyógyíthatatlan rosszindulatú betegségeken kívül, létezik egynéhány kisebb is, amelyek bosszantók és megkeseríthetik életünket. Eddig csak a cukorbetegségről és nátháról tudtam (az utóbbiból persze néhány nap múltán kilábalsz), most hozzákerült a listához az arthritis is, Isten őrizz tőle!
Az orvostudomány eredményei lenyűgözőek, sikerül meghosszabbítani az életünket, de mit lehet csinálni, ha különböző testrészeink nem ilyen hosszú életre lettek teremtve? A jövő emberének talán művégtagjai lesznek, de jelenleg sajnos a felgyorsult kopás egy idő után szétzúzza életminőségünket.