Mint már említettem, a múltkor a jeruzsálemi könyvvásárra látogattunk. Nem az autónkkal mentünk, hanem busszal, az út alig egy órát tart, az ülések kényelmesek és olvashatsz, vagy – miután minden buszon van WiFi – szörfölhetsz is a neten.
Mindig, amikor Jeruzsálembe látogatok, úgy érzem, mintha más planétára érkeztem volna. Nem csak a táj más, ellentétben a sík Tel Avivval, Jeruzsálem dimbes-dombos és az elképesztő szépségű táj teli van történelmi jellegű épületekkel. A lakosság összetétele is különbözik, sok közöttük az ultra-vallásos és arab. Azon kívül, fővárosunk az egyetlen városunk, amelyben villamos közlekedik. Az itteniek ugyan könnyű vasútnak hívják, de egy volt pesti számára, még ha a szerelvények színe nem is sárga, mégis leginkább az ottani villamosokra emlékeztetnek. Még az időjárás is más itt, a mi esetünkben 5-6 fokkal volt hűvösebb és már sajnáltam, hogy nem hoztam pulóvert.
Szerencsére a központi buszállomás pont a kiállítás épületével szemben van, csak egy utcán kell átsétálni és miután parkolót sem kellett keresni, néhány perccel azután, hogy leszálltunk a buszról, már a könyveket böngésztük.
A könyvvásár óriási élmény volt, de erről már beszámoltam, most csak egy kis incidenst szeretnék leírni, amely a hazafelé tartó buszon történt.
Egy kevéssel utánunk egy fiatalasszony szállt fel és miközben jegyet vásárolt, mobiltelefont tartott kezében. Nem tudom beszélt-e valakivel, vagy SMS-t küldött, de a sofőrnek, talán nehéz napja volt, vagy lehet, hogy összetűzött valakivel előzőleg és pont akkor betelt nála a pohár. Hangosan, úgy, hogy a busz végéig hangzott, megkérdezte a nőt, miért nem zárja le a telefonját, amikor vele beszél? Hangsúlyozva hozzátette a kérdést?
„Mit csinálna, ha gyerekei viselkednének hasonlóan?”
A nő válasza: „Nincsenek gyerekeim!”
Hirtelen leesett a sofőrnél a tantusz, most már tudta miért viselkedett a nő pofátlanul vele szemben: „Akkor talán ez a baja magának!” – jelentette ki.
Az asszony persze nem maradt adósa (jogosan). Alaposan megmondta a véleményét a vezető viselkedéséről, „így nem beszélnek egy utassal”, de mivel a buszsofőr nem vitázott többé és nem öntött további olajat a tűzre, az asszony végül is megnyugodott, talált egy üres ülést és helyet foglalt.
A busz megtelt, a sofőr bezárta az ajtót, indított és útnak indult. Hirtelen aktivált a PA rendszer és a hangszóróból a buszsofőr hangja hallatszott:
“Nagyon sajnálom az előbbi incidenst. Nem tudom, mi történt velem, de nem lett volna szabadnom így kifejezni magamat. Őszintén bocsánatot kérek a szavaimért."
A továbbiakban az út simán zajlott le. Rövid idő után Tel Avivba érkeztünk és amikor kiszálltunk odaszóltam a sofőrnek:
„Ne szívja a mellére, árt az egészségének!”
Amellett egy kicsit mégis azonosultam a vezetővel, néha egy csepp is elegendő, hogy a pohár beteljen, de minden tiszteletem az övé. Csodálatos módon észre tért és férfiasan bocsánatot kért viselkedéséért.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.