"Itthon-Otthon"

Az utolsó hetet Hollandiában töltöttem. Voltam már néhányszor előzőleg is, de öt éve utoljára és az első dolog, amelyre rájöttem, az volt, hogy the more the world changes, the more it stays the same (minél inkább változik a világ, annál inkább változatlan marad). Nemrég olvastam valahol, hogy a hollandok is áttértek a motorozásra, de amint meglátod valamelyik  vasútállomás parkolójában a bringák ezreit, vagy megpróbálsz átkerülni az utca túl felére a kerékpározók sokasága között, megérted, hogy a hollandusok és a biciklik elválaszthatatlanok és ha ideig-óráig búcsút is mondanak egymásnak, amint módjuk van rá, visszatérnek szimbiózisukhoz. Mellesleg, a németalföldi ember ritkán goromba. Ha átléped a gyalogjárónak rendeltetett keskeny mezsgyét és behatolsz a kerékpárútra, nem ordít és szitkozódik, csak amikor nagy kanyarral kikerül téged és elhalad melletted, lehajol üléséből és füledbe rágja: kijke op een andere keer (nézz oda legközelebb).

  A legfurcsább az, hogy senki sem hord védősisakot - ami nálunk, ahol sokkal kevesebb a kerékpározó, szigorúan kötelező - sőt még a robogósok zöme is nélküle kacsázik a biciklisek között. Csak miután valaki felvilágosított, vettem észre, hogy csak a kék rendszámmal ellátott, "M" kategóriába tartozó járművek vezethetők sisak nélkül. Ezeknél a megengedett sebesség 35 km/h, de ahogy elnézem ezeket a száguldó mopedeket, az a gyanúm, hogy jó néhány kilométerrel túlhaladják a megengedett sebességet, kijátszva a rendőrök engedékenységét.

  Mint ahogy majdnem minden, a házak is mások Hollandiában. Azt természetesen tudom, hogy Amszterdamban méregdrágák voltak az ingatlanok (és valószínűleg ma is azok) és azért a polgárok aprócska telkeiken a magasba építkeztek. Amit nem értek, miért hasonló stílusúak a mai, modern épületek is, olyan félreeső helyeken, kis városkákban, falun, ahol az ingatlanoknak nem lehet magas értékük. Csak tradíció lenne? A következmény az, hogy a tipikus három szobás lakás, háromemeletes. Néhány olyan lakásban laktam, amelyekben az első, vagy második emeleten szép, modern fürdőszoba volt, de a WC-t a földszinten felejtették. Az átlagos hollandusnak úgy látszik erős hólyagja van és nem érzi szükségét az éj folyamán könnyíteni magán, de mi sajnos nem vagyunk ennyire szerencsések és kénytelen-kelletlen sötét éjjel, félig lehunyt szemekkel botorkáltunk lefelé a nyaktörő csavaros lépcsőkön. Visszafelé általában félig-meddig négykézláb birkóztam meg a meredek grádiccsal. Csak annak örültem, hogy utazásom előtt összkockázatú biztosítást kötöttem és ha nyakamat töröm, csemetéink öröksége nem megy rá a korházi kiadásokra.

  A lakások mind egyenesen az utcára nyílnak, postaládájuk nincs és a posta a bedobó nyíláson keresztül kerül a lakás padlójára. Amikor besötétedés után megérkezek valamilyen városba, mindig felkelti a figyelmemet a kiterjedt lakótelepeken, a háztömbök egyenletessége. Miért pont éjjel? Mert a gangokon, minden lakás bejárati ajtaja előtt pontosan ugyanazon a helyen, lámpa ég. Száz és száz lámpa végtelen sora, 5-6 emeleten függőlegesen és az egymás mellett sorakozó háztömbök hosszú során vízszintesen, sehol egy égő, amely kiégett, vagy valaki esetleg leoltotta volna. Ez így volt 10-20-30-40 éve és az energia krízis semmit sem változtatott ezen a monoton egyformaságon.

  A holland étkezési szokásokat már néhányszor említettem, legutóbb vagy öt éve írtam akkori gondolataimról A holland guillotine című írásomban. Az étel persze más ebben az országban, de ez így van máshol is, amihez egy izraelinek, vagy magyarnak nehéz hozzászokni, az, hogy a németalföldiek nem ismerik az ebédelés szokását. A fő étkezés este 6 körül van és addig legtöbbször csak saját nyáladat nyelheted. (A vacsora tartalma és elkészítési módja is sok kivetni valót hagy maga után, de az már más lapra tartozik. A hat nap alatt, amelyet Hollandiában töltöttem, összesen egyszer volt részem egy ízletes étkezésben, amikor Utrechtben egy görög étterembe ültem be).

  Vagy 27 éve, 13 éves lányom, egy barátnőjével családi látogatásra utazott Amszterdamba, ahol feleségem anyja és két öccse élt (sógoraim máig is ott élnek). A lánykák persze városnézéssel foglalták el magukat, de dél felé hazatértek és várakozó álláspontban foglaltak helyet a nappaliban. Eltelt egy fél, háromegyed, majd egy teljes óra, a nagyanya tett-vett a lakásban, de a konyha felöl nem hallatszottak az edény, evőeszköz csörömpölés reménykeltő hangjai, a vendégek éhségtől kitágult orrcimpái nem észleltek étvágygerjesztő illatokat, az asztal sem lett megterítve. Szegény lánykák szégyellték magukat, hiszen idegen helyen voltak. Talán valamilyen böjtnap volt aznap, vagy a felnőttek máshol étkeztek és elfelejtkeztek róluk, tény: egy mukk nélkül végigéhezték a délutáni órákat, hogy aztán kopogó szemekkel essenek neki a vacsorának. A fűszertelen, agyonfőzött csibe, a héjában kifőzött krumpli, nem túlságosan ízlett nekik, de farkaséhesen felfaltak mindent. (Talán ez a módja megnevelni az elkényeztetett ifjúságot. Egy ilyen kezelés után nem fogod hallani az ismert „anya, tudod, hogy nem szeretem a…” melódiát).

  Amikor másnap délben is ismétlődött a rafinált kínzás, lányom összeszedte bátorságát  és megkérdezte unokaöccsét, milyen bűnt vezekelnek le a huzamos böjttel. Akkor tudták meg a lányok, hogy ez a szokás Hollandiában és aki nagyon éhes, nyugodtan megdézsmálhatja a jégszekrény tartalmát és készíthet magának egy vajas, sajtos szendvicset, vagy vehet a tonhalsalátából, amelyből mindig elegendő mennyiség van a tipikus holland hűtőben.

  A fentiek több mint 27 éve történtek, de amikor elmeséltem az esetet egy magyar barátnőmnek, elmosolyogta magát és elmesélte, hogy amikor tavaly holland barátaiknál vendégeskedtek, férje olyan farkaséhes lett, hogy azt javasolta, egyék meg a magyar szalámit, amelyet vendéglátóiknak hoztak ajándékba. Felesége megvétózta az ötletet. Nem olyan nagy baj, ha a férfi lead néhány kilót pocakjából.

Amellett, sietem kijelenteni, a tipikus turistának nincs oka riadalomra. Mindenütt jó éttermek vannak, ahol a pénzedet a nap minden órájában elfogadják, csak sok legyen belőle. A fenti életmódhoz csak azoknak kell hozzászokni, akiknek szerencséjük van és alkalmuk akad tapasztalni a csakugyan szívélyes holland vendéglátást. Hiszen az ételen kívül vannak más élvezetek is a világon, nemde? Ugye? Bólogassatok már és mondjátok, hogy igazam van.