"Itthon-Otthon"

Írásomban Anyám szülőfalujáról, már beszámoltam találkozásomról az asszonnyal, akinek anyja vagy 80 éve nagyapám háztartását vezette. Dédanyám és dédapám sírkövének a felfedezéséről is írtam és arról, hogy a sírkőn ott van pontos nevük, egyik lányuk neve, születésük éve és haláluk időpontja – fontos adatok, amelyek családfámban néhány hézagot tömtek be. Addig a napig, még a nevükben sem voltam biztos. 

A családfámat vagy 15 éve készítettem el, amikor már majdnem késő volt. Apám már nem élt és anyámnak nehézségei voltak a pontos adatok felidézésében. Sok esetben, nem volt biztos a nevekben és a különféle keltezések csak hozzávetőlegesek voltak. Nincs válaszom arra kérdésre, miért nem ébredtem fel hamarább? Miért nem fogtam ehhez a munkához azokban az években, amikor családom legtöbb tagja – azok kivételével, akiket a nácik meggyilkoltak – még életben voltak és talán, a segítségükkel, nagyobbak lettek volna az esélyeim, rátalálni valamilyen dokumentációra. Boldogult anyám például mindig azt állította, hogyha elvinném a városba, melyben nővére – aki a holokauszt idején pusztult el férjével és fiával – lakott, habozás nélkül elvinne házába, de a címet nem tudta megmondani és nem maradtak levelei abból az időből, amikor testvére még élt.

Az első években Izrael kikiáltása után, kutyát sem érdekeltek a háborús történetek. Ezek a múlthoz tartoztak és mi itt a jövőt építettük. A családi gyökerek kutatásának a divatja talán csak azután kezdődött, miután 1976-ban megjelent Alex Haley bestseller könyve a „Gyökerek” és az utána következő televíziós adaptáció. 

Mindent megtettem, ami lehetséges volt azokban az időkben, leveleket írtam, beszéltem megmaradt rokonaimmal és turkáltam a sárguló iratokban apám korlátozott hagyatékában. Ami a saját gyökereimet illeti, csak két nemzedékkel sikerült visszamennem. Sokkal nagyobb sikerem volt feleségem családjával.  Az egyik holland ágban hat nemzedékkel visszamenőleg léteznek adatok, de ebben az esetben is hamarosan kimerítettem a rendelkezésemre álló forrásokat. Az adatokat egy egyszerű számítógép programba (FT-ETC), amelyet az USA-ban vettem, tápláltam be.

Nyolc családfát készítettem el (négy ágat a saját családomról, négyet pedig feleségem rokonságáról), kinyomtattam, szétosztottam őket az illetékes családtagok közt és az egész anyagot felraktam a JewishGen weblapra. Ennek következményeként, kaptam még néhány javítást, de elvben, úgy véltem, hogy a feladatomat befejeztem. Ami még hátravolt, hogy igyekeznem kellett beírni a születéseket és ne adj isten haláleseteket a családban.        

Biztos voltam benne, hogy ezután nem fogok további adatokhoz jutni, de mint már jeleztem, csodálatos módon, a helyzet megváltozott. Az első írott üzenet a temetőből, – amelyet vandálok feldúltak és sírköveinek nagy részét ellopták – anyai nagyanyám szüleitől érkezett meg. Egy váratlan levelet is kaptam egy úrtól, aki anyám szülőfalujában él, ősei 126 éves házában, amelyben új adatokat közölt apai dédanyámról és dédapámról, de ezeken túl, az asszony, akit írásom elején említettem, kapcsolatba hozott engem valakivel a Moravszka Osztravai zsidó hitközségben, aki családfakutatással foglalkozik. Elküldtem a családom cseh ágára vonatkozó két családfát és ő hálásan megköszönte. Ez egy megvilágosodás volt számára. Hirtelen összeálltak neki egy rejtvény szétszórt darabjai.

Mi az a fontos technikai változás, amely az utolsó 15 évben történt? Az Internet kialakulása. A levéltárak, az adatok digitalizálva lettek és ennek a cseh hölgynek szabad hozzáférése lett a cseh, lengyel, szlovák levéltárakhoz. Sok egyedülálló adat állt rendelkezésére, de hiányzott az ezeket összekötő szál. Nagyanyám, Laura, szülei Deutsch Emma és József voltak – a pár, amelynek a sírjára rábukkantunk Jablunkov városában. Dédszüleimnek tizenegy gyereke volt, a legtöbbjük házas és egy részüknek saját gyerekei voltak. Adataik már egy ideje ennek a kutatónak az adatbázisában voltak és most, segítségemmel, egy egész családfává váltak, fő és másodlagos ágakkal.               

Sajnálatomra, ezek az ágak többnyire szárazok voltak és csak itt-ott zöldült rajtuk néhány elszórt levél. Ősapáim és gyerekeik egy részéről biztosan lehet tudni, hogy Auschwitzban, Theresienstadtban, vagy más koncentrációs táborban gyilkolták meg őket, mások viszont ismeretlen helyeken pusztultak el, de a háború után a bíróság halottnak nyilvánította őket.  E kedves hölgy segítségével egyelőre egy ágat fejeztünk be. 108 név van benne, Józseftől, aki 1832-ben született és 1922-ben hunyt el, egészen unokáimig és unokahúgom Chava unokájáig (az adatokból kiderült, hogy a nagyanyja és az én nagyanyám ikertestvérek voltak). 

Ezek természetesen csak a száraz tények. Egy sor német név, cseh városkák Sléziában, ahol születtek, megházasodtak, a tábor neve, amelyben életük mécsese kialudt és a megfelelő időpontok. Száraz adatok, amelyek semmit sem árulnak el életükről, vágyaikról, örömeikről, jövő terveikről és szenvedésükről. Csak ritkán derül ki a számokból egy apró részlet a pokolról, amelyet rokonaim megéltek. A példa, amelyet választottam Gold Gertrudáé, Deutsch József, a törzs alapítójának, az unokájáé, aki Müller Hanshoz ment férjül. A házaspárnak két gyereke volt, Müller Rut és Artúr. Rut 1935-ben született, míg Artur 1942-ben a theresienstadti gettóban! Mind a hármukat 1944. október 6-án gázosították el Auschwitzban, a férj sorsa ismeretlen. Rátok bízom, képzeljétek el a 31 éves anya gondolatait, aki valószínűleg tudta, hogy kisfia napjai meg vannak számolva.

Egy szomorú történet, de fontosnak találom, hogy gyermekeim, unokáim megismerjék családunk eredetét, tudják kik voltak ősapáik, miért határoztam el a kivándorlást szülőhazámból és mi Izrael fontossága a zsidó nép számára. Senki sem tudja miként fog alakulni hazánk jövője, néhány fenyegető felhő van az egén, de itt legalább nem fognak lemészárolni ártatlan gyerekeket csakis származásuk miatt.

A zsidó nép tragikus történelmét Európában nem szabad elfelejteni, de ahogy nálunk mondják, nemzedék megy és nemzedék jön. Február 6.-án menyem és fiam újszülött kislányt öleltek szívükhöz és héber neve Dor (nemzedék) lett, a Shacham család hatodik unokája. Családfámba beírhattam a 109. nevet. Egy pár ágat levágtak, de családunk fája tovább zöldül és a magasba tör.