"Itthon-Otthon"

A zsidó húsvét, Pészach, többféle névvel is meg van áldva. Maga a pésach szó elkerülést jelent, mert a tíz csapás, amely a Biblia szerint Egyiptom népét érte, házainkat elkerülte. Ez az ünnepünk, akárcsak a keresztény húsvét, tavaszkor köszönt be, úgyhogy a tavasz ünnepe névvel is illetik. Ezen kívül, a szabadság ünnepének is nevezik, mert emlékeztet a kivonulásra Egyiptomból – ahol a zsidó nép rabszolgasorban sínylődött. Amellett vannak, akik egyszerűen a kovásztalan kenyér (pászka, macesz) ünnepének hívják, mert a fogságból menekülő zsidóknak sem ideje, sem módja nem volt megkeleszteni a tésztát.

A maceszgombócot, a húslevesek legfinomabb betétjét, persze azok is ismerik, akiknek a többi, fent elmondott nevekről fogalma sem volt. Ezúttal azonban nem egy jókora, habkönnyű, remegős gombóc receptjét szeretném megosztani veletek, hanem – egy előadás alapján, amelyet a napokban hallottam – inkább az egyiptomi kivonulásról szeretnék néhány gondolatot elmondani.

A történészek között vita dúl, mennyire megbízhatók bizonyos hagyományok részletei, mint például az említett tíz csapás, az átkelés a Vörös Tengeren, Jerikó falainak a leomlása és hasonlók. Senki sem vonja kétségbe az egyiptomi kivonulás fontosságát, mint a leigázás elleni harc jelképét, de a kérdés az: miként folytak le az események a valóságban?

Hogy csak egy példát említsek, nincs túl nagy logika az Ószövetségben megjelenő Egyiptomból kivonulók számában. Képzeljetek el magatoknak egy karavánt, amelyben „hatszázháromezer-ötszázötven katonaköteles férfi” van, vagyis legalább 2.400.000 férfi és nő, gyerek és öreg! (Egész Izrael népessége a bibliai időkben valószínűleg még a virágzása csúcsán sem haladta meg az egy és negyed milliót). A Sinai sivatag, amelyben az elbeszélés szerint népünk negyven évig vándorolt, ennek a számnak a tizedét sem tudta volna eltartani és hol vannak, a sírok, csontvázak, régészeti leletek, amelyek ezt a tömeges exodust támogatnák?

Dr. Avigdor Shachan, egy vallásos történész új könyvében azt állítja, hogy a kivonulás a Sínai-félszigeten keresztül ésszerűtlen. Nem csak, hogy az egyiptomi hadsereg nagy erőket tartott készenlétben észak-keleten, de az út abból az országrészből ahol a zsidók laktak, a Jebel Musá (Mózes hegye)-ig, lassan sétálva is csak tíz napig tarthat, márpedig a Biblia kifejezetten azt írja, hogy csak egy hónap múltán érkeztek a Zin sivatagba és további két hét után a Sinai sivatagba. A Biblia azt is megírja, hogy útjukba öt sivatag esett és már csak ebből is világos, hogy hatalmas utat tettek meg. 

A kutató szerint, Izrael fiai dél-nyugat felé fordultak és Egyiptomból, Afrikán keresztül, a mai Csád és Niger felé vették útjukat. Onnan a földrész észak-nyugati része felé fordultak, majd vissza keletre, a mai Szudán és Etiópia felé, ahol a Szuezi-csatornán átkelve Ázsiába értek és végül északról érték el Palesztinát. Kutatásai régi és modern térképekre alapoznak, valamint számos történész adataira és bizonyítékaira épülnek.

A történész szerint Afrikában, az általa javasolt útvonal mentén nemcsak héber nevű helyek találhatók, amelyek az évezredek előtti eseményekre utalnak, hanem afrikai törzsek is, amelyek a mai napig betartják a zsidó vallás bizonyos szabályait.

Miért írtam le a fenti érdekes teóriát? Fogalmam sincs, hogy a tanult doktor úrnak mennyire van igaza. Azoknak, akik többet értenek a tárgyhoz, mint én, biztos nyomós érvei vannak megdönteni Dr. Shachan állításait és talán új, még ennél is forradalmibb teóriákat szőni. Ami engem illet, csak a hagyományokhoz való fundamentalista ragaszkodást utálom, a vak hitet a bibliai szövegek szó szerinti valódiságában. Minden kutatásnak összhangban kell lennie a modern tudomány megállapításaival és ha egy vallásos történész képes egy ilyen teóriával előjönni, minden tiszteletem az övé.