"Itthon-Otthon"

Felújítva, egy naplóval, amelyben barátom, akiről írásom szól, leírja életét: 

2010 áprilisában megdöbbentő hírt kaptam és sokáig fog még tartani, míg visszanyerem lelki nyugalmamat. A hónap végén Magyarországra érkeztem és szokásom szerint felhívtam régi jó barátaimat. A legfontosabbnak az tűnt, hogy megtudjam, miként alakult a sorsa Lilinek, akivel valami apróság miatt két éve összetűztünk és azóta csak közvetve hallottam róla. A szétszakadásért részben magamat tartottam hibásnak és most megpróbáltam felújítani a kommunikációt közöttünk.

Távolról is igyekeztem követni munkáját, tudtam, kitanulta a weblap készítést és van egy új, gyönyörűen elkészített weblapja. Írtam az egyik ott megjelenő e-mailjére és amikor a levelem visszajött, a másikra is.

Meglepetésemre, az sem működött. Ezután mobil telefonjával próbálkoztam, de csak az automatát hallottam: „ezen a számon nincs előfizető”. Az egyetlen megmaradt lehetőség a Facebook volt, amelynek mindketten tagjai vagyunk. Tudtam, ha ott hagyok üzenetet számára, értesítik esetleg megváltozott e-mailjén is.

Néhány órával később egy drámai SMS érkezett mobil telefonomra:

„Sajnos, R. Lili már nincs az élők sorában”.

Óriási sokk volt. Nem voltam képes elhinni, hogy a hír igaz. Egy 56 éves, látszólag egészséges ember, akinek csak nemrég csodáltam meg új üzleti vállalkozását („Lili címkeboltja”), nem hal meg csak így hirtelen! Talán valaki kegyetlen tréfát űz velem? Szintén SMS-el válaszoltam és aznap este néhány órát töltöttem Palival, Lili utolsó barátjának a társaságában.

Sajnos, a hír igaz volt. Lili nagyon tehetséges volt és nagyon sikeres volt új foglalkozásában is. Kapott néhány komoly rendelést, a munka kivitele sem ütközött akadályba, a baj csak az volt, nem siettek megfizetni a munkabérét. Állítólag az ilyesmi sokszor megtörténik manapság Magyarországon. Egy másik barátomnak már két éve tartozik egy ismert könyváruház, de neki más munkája is van, míg Lilinek ez volt a megélhetése.

Lili az utolsó negyedszázadban Görögországban élt, de néhány éve egy lelkiismeretlen gazember Magyarországra csalta, örök szerelmet ígérve neki. Egy pár év múltán eldobta, mint egy kifacsart citromot és mindenből kisemmizve otthagyta. Szegényke azóta próbált megállni a saját lábán és mindent megtett, hogy tisztességben meg tudjon élni.

Szerény, nem objektív megítélésem szerint, ő volt a legtehetségesebb ember, akit valaha is szerencsés voltam ismerni. Festett, fényképezett, grafikai munkát végzett, de az irodalomhoz, művészetekhez, zenéhez is értett, jól beszélt angolul, a számítógépet mesterien kezelte, kitűnő ízlése, humora és borotvaéles esze volt. Ha ez nem lenne elég: kinézete olyan volt, hogy minden férfi megfordult utána. Az egyetlen akadály a kora volt. Ki alkalmaztat egy ötven évnél idősebb hölgyet?

Ezért fordult a weblapkészítéshez, amelyet otthonról folytathatott és nem kétlem, hogy egy-két év múltán befutott volna. A baj csak az volt, neki nem volt egy-két éve. Adósságai felhalmozódtak és talán az volt az utolsó csepp keserűsége poharában, hogy Pisti, házi bácsija (ahogy ő nevezte), akit barátjának tekintett és annak idején tanú volt az esküvőjén is, felszólította, hagyja el otthonát.

Ha legalább lett volna valakije, akiben megbízhat, aki önzetlenül szereti és ha bajban van, megöleli, megvigasztalja, mellé áll, megvédi, megerősíti, biztatja, de Lilinek nem volt szerencséje a szerelemben. Azt hitte, mindenki olyan, mint ő, szavahihető, lojális, odaadó, kitartó, aki mindent megtesz párjáért. Valódi nemes lelkű úriasszony volt, aki soha sem kért senkitől semmit, csak a jussát követelte, azt, amire mindenki jogosult, a boldogságot. Nem a mai világban kellett volna születnie, amelyben ember embernek farkasa. Igyekeztem jó barátja lenni, de úgy látszik, ez nem volt elég és amikor talán legnagyobb szüksége volt rám, nem voltam ott mellette.

Nem ez az első haláleset életemben, az elmúlás életünk szerves része, de most érzem először, mennyire végleges, megmásíthatatlan dolog a halál. Közel tíz év folyamán Lili egyik legjobb barátnőm volt. Más-más országokban éltünk, de a net módot adott rá, hogy sok órát töltsünk együtt. Nem volt titkunk egymás előtt, mindent megbeszéltünk és Lilinek mindig volt jó tanácsa számomra. Nagy befolyása volt rám és segítségével sokat változtam, fejlődtem. Az évek folyamán alig volt olyan koncert, színdarab, film, könyv, kiállítás, amelyet nem osztottam meg vele. Csak ritkán fizikailag, de írásban mindig.

Ez most sem fog megváltozni. Nem hiszek az enyészetben, az elmúlásban, Lilike továbbra is az oldalamon fog lépkedni és részese lesz az életemnek. Remélem a túlvilágban megtalálta azt, amit örökké keresett; a boldogságot, a nyugalmat és onnan fentről is vigyázni fog rám, mint az a pici maci, amelyet néhány éve tőle kaptam és itt, a számítógépem felett őrködik felettem.

***

Három héttel írásom közlése után, Pali, Lili jó barátja, a következőt írta nekem: 

„Dobogókőn megmutatták nekem a pontos helyet, ahol Lili utoljára álomra hajtotta a fejét. Egy kidőlt fa, aminek az ágai fölé borultak. Nekem az jutott az eszembe, hogy ez volt Lili utolsó hajléka. Nyilván Ő is azt akarta, hogy észrevegyük az üzenetet, hogy neki csak ez jutott. Nem tudom, akkor milyen lehetett az alkony, de most gyönyörű vörösben izzott a naplemente. Csak remélem, hogy Lili látta ezt. Őt ismerve, utoljára még találkozni akart a szépséggel.

Néhány kővel körberaktuk a helyet, ahol a feje nyugodott. Mécsest gyújtottunk, virágot helyeztünk el. Van, aki szeretettel gondozza a helyet. Tervezünk egy épített emlékhelyet ide, remélem, nem lesz akadálya”. 

Palinak köszönhetően, Lili két weblapja a mai napig is hozzáférhető:

Graphodil a régebbi, vagy 10 éve létezik és annak idején, Lili még segítségemre szorult felépítésében. A Graphodil eu honlapot, Lili már saját kezűleg készítette, kb. egy éve.

A fenti cikk megírása óta több mint két év telt el. Most megint Palinak köszönhetően, Lili naplója is hozzáférhető lett. A napló zömét még az életében küldte el nekem. Két verziója létezik, az itt megjelenőben, megváltoztatta a szereplők és cégek nevét, az eredeti verziót a gépemen őrzöm meg és csak fiának, meg néhány közeli barátjának küldtem el. Ezeket a napló részleteket, Palival együtt, kiegészítettük néhány internetes chat részlettel, levéllel és cikkel, amelyeket Lili a netre tett fel, sőt egy barátnőjét is, akivel együtt tanult weblap készítést, megkértük írjon róla néhány szót.

Saját gyűjteményből – van vagy 50 fényképem róla, tőle – a megfelelő helyekre betettem néhány fotót is róla, lakásáról, munkáiról.

Összesen 97 oldal, nem könnyű olvasmány azok számára, aki szerették. Egy jó barátja egyáltalán nem volt képes elolvasni Lili panaszát, de azok számára is, akik soha sem ismerték, szerény véleményem szerint, megrázó olvasmány.

Egy asszonyról, aki nagyon szerette az életet, de nem adatott meg neki, hogy természetes módon fejezze be. Azok, akiket szeretett elárulták, lelkileg és testileg tönkre tették, kisemmizték és ez a nemes lélek, aki nem akart mások terhére lenni, csak dolgozni és alkotni, végül nem látott más kiutat számára, mint örökre lehunyni a szemét.

Legyen emléke áldott és tanúskodjanak saját szavai a világ gonoszságáról:

A napló: http://graphodil.eu/Lili_naploja.pdf