"Itthon-Otthon"

Glóriát, az első Fülöp-szigeti nőt életemben, több mint tíz éve ismertem meg, nejem rokonainál. Nemcsak ellátta a háztartást és odaadóan ápolta az idősebb házaspárt, hanem amikor családi összejövetel volt gyerekeiknél, segített az előkészületekben, a felszolgálásban és mosogatásban, miután a vendégek elmentek. Az évek folyamán azt lehet mondani családtaggá vált, úgy öltözködött, viselkedett, mint egy izraeli, a bennszülött szlenget tökéletesen elsajátította és dacára annak, hogy saját gyerekeit anyjánál hagyta hazájában, nem nagy lelkesedéssel utazott haza - ami elég érthető, mert családja a ’gazdag’ rokont bankautomatának tekintette - és rövid idő múltán visszajött.

Amikor a gondjára bízott hölgy meghalt és férjét, gyerekei Szülők Házába utalták, elvesztette munkaengedélyét és kellett hagynia az országot, de rövid időn belül megint itt volt, más névre szóló útlevéllel. A mai napig más idősebb embereknek viseli gondját. Időről-időre, amikor családi rendezvényeken vendégeskedik, összefutunk és minden alkalommal nagy szeretettel, ölelésekkel, csókokkal fogadják a család tagjai.

Városnegyedemben egyfelől számos nyugdíjas él, másfelől viszont a lakosság megengedheti magának külső munkaerőt alkalmaztatni ápolásra szoruló, vagy a mindennapi élet során segítséget igénylő rokonai számára. Mindenütt, a klinikán, a bevásárló központban, a postán, a parkban, az utcán, általában nőnemű gondviselőkkel találkozok. A legtöbbjük – már amennyire meg tudom különböztetni az ázsiai embertípusokat – úgy látszik Fülöp-szigeti, akik ápoltjaikkal angolul, de néha elég jó héberséggel is kommunikálnak. Az utcánkban megmaradt egyetlen nyilvános telefonkészülék, főleg az idegen munkásokat szolgálja. A nap folyamán sokszor órákig foglalják le asszonyok, akik hosszas idegen nyelvű beszélgetéseket folytatnak. A szomszéd ház erkélyén is, akármikor járok arra, mindig ott levegőzik a bentlakó filipína (a Fülöp-szigeti nők elnevezése), telefonkagylót szorítva füléhez és hosszú, hangos tagalog (a Fülöp-szigetiek nyelve) és dumát folytatva valakivel a vonal túlsó oldalán.

Az első vendégmunkások 1993-ben érkeztek ide. Abban az évben, ideiglenes válaszként a munkaerőhiányra, amely a palesztin munkások bejövetelének a korlátozása miatt keletkezett, a kormány engedélyezte az idegen munkások behozatalát. Ezzel Izraelben is elkezdődött a munka emigrációs folyamat, amely az egész világon folyamatban van. Eleinte főleg a földművelési és építkezési ágakban bocsátottak ki engedélyeket, de idővel más ágakban is, mint a gondozásban és a szállodai és vendéglátóiparban is.

Nehéz felbecsülni a munka emigránsok számát Izraelben, főleg azért, mert sokan nincsenek dokumentálva és törvényesen igazolva. 2002 volt a csúcsév, amikor hozzávetőleges becslés szerint 250,000 munka emigráns volt az országban, a nagy részük törvénytelenül. Egy napilap szerint, 2008 végén 107,000 engedéllyel rendelkező és 115 ezer törvénytelen vendégmunkás tartózkodott az országban. 2000 végén a ’törvényes’ munkások nagy része a következő országokból származott: Románia (29%), Thaiföld (22%), Fülöp szigetek (15%).  

Soha sem látogattam el a Fülöp-szigetekre, de a tárgy érdekelt és a netten felkerestem néhány tényt külföldön dolgozó filipínokról. A Wikipédia szerint a szigetország lakosainak 11 százaléka, 8-7 és 11 millió között, a zömük nő, külföldön dolgozik, háztartásban és u. n. személyi szolgáltatásokban. A Fülöp-szigetek egy volt államelnöke ezeket „tengerentúli befektetőknek” nevezte el, jelentős valuta hozzájárulásuk miatt az ország gazdaságához, 2009 évében több mint 17 milliárd dollár, a bruttó hazai termék 13.5 százaléka.

A filipínó dolgozók legnagyobb része, vagy 2.8 millió, az USA-ban van, utána következik Szaúdi Arábia, több mint egy millióval és az Egyesült Arab Emírségek, több mint fél millióval. Hongkongban vagy 130 ezer dolgozik, Izraelben közel 37 ezer, de még Pápua Új Guineába is eljutott vagy 13 ezer Fülöp-szigeti vendégmunkás.

Annak idején, amikor Hongkongba látogattunk, egy nap érdekes látványban volt részünk. Egy vasárnapi nap volt, a városban dolgozó vendégmunkások szabadnapja. Sok ezer filipína piknikezett egy üres parkolóban – amely szintén nem működött a hét végén – pokrócokat terítettek a betonra, fényképeket mutogattak egymásnak, DVD lejátszókból hazai melódiákat hallgattak és minden nő saját főztjével kínálgatta honfitársait.  

Cikkekből az újságokban, beszélgetésekből barátokkal, akiknek az apjánál, vagy anyjánál, házastársánál, Fülöp-szigeti gondviselők voltak alkalmazva tudom, hogy e nép fiai különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek ideálisak ezen, másoknak nyújtásból álló, nehéz szakma betöltésére. A gondviselők és idős ápoltjaik között gyakran meleg és bensőséges kapcsolat keletkezik. Ha valaki nyilvános helyeken fut össze velük, mindjárt észreveszi odaadásukat és végtelen türelmüket védenceik iránt, szerények és nincsenek szokatlan követeléseik, ami lakhelyüket (az izraeli lakások kicsik) és ellátásukat illeti és amikor – mit lehet tenni, ez az élet velejárója – ápoltjuk meghal, temetéseken és a zsidóknál szokás hétnapos gyászidőszak alatt, találkozunk sírdogáló gondviselőikkel, akinek azután új munkát kell keresni.

Vannak olyan esetek is – nincsenek adataim elterjedtségéről – amelyekben izraeli férfiak Fülöp-szigeti nőkkel házasodtak össze, sok esetben olyanokkal, akik előzőleg szüleik gondját viselték. A Fülöp-szigeti nagykövetség évente népies táncfesztivált rendez, amelyen az itteni vendégmunkások lépnek fel.

Úgy néz ki, ameddig az izraeliek nem lesznek hajlandók maguk végezni el az effajta munkákat, továbbra is rá leszünk utalva e nyájas, barátságos nép szolgáltatásaira. Remélem, hogy a velük való kapcsolatainkban, mi is úgy fogjuk kezelni őket, ahogy ők idős szüleinket: szánalommal, együttérzéssel és emberiséggel.