Mint minden vallásban, a zsidóságban is sokféle irányzat van. Nagy mértékben leegyszerűsítve, létezik reformjudaizmus, konzervativ judaizmus, modern ortodoxia és ultraordoxia. Ennek az utolsónak egy ágazata a chászidizmus, egy átfogó világnézet és életforma és ennek egy további népszerű iskolája a chábád lubavicsi mozgalom. (A chábád szó héberül bölcsességet, megértést, tudást jelent, Lubavics pedig annak az orosz falunak a neve, ahol a mozgalom az 1700-as évek végén megalakult).
Menachem Mendel Schneerson (1902-1994), a Lubavicsi Rabbi, ennek a közösségnek nagy hatású hetedik csodarabbija volt. 1941-ben, a nácik elől menekülve érkezett az Egyesült Államokba és 1950-ben, apósa halála után vette át a mozgalom irányítását. Több mint negyven évnyi munka során sikerült megújítania az akkorra már csaknem teljes egészében elpusztult lubavicsi közösséget, amely ma több mint 200000 tagot számlál.
Nem is próbálkozom ezen filozófiai nézetrendszer alapjait megmagyarázni, még ha hívatva is lennék rá, nem foglalkozok filozófiával, viszont rábukkantam egy kis történetre, amely szépen illusztrálja ennek a rabbinak a világnézetét.
Egy hívőjének sikerült egyszer audienciát kapni nála – elég nehéz volt, hetekkel előbb kellett feliratkozni – és ezt az idézetet közölte a rabbi tanításából:
„’Hadd mondjam el, mit próbálok tenni. Képzelje el, hogy egy gyertyát néz. Amit igazán lát, az mindössze egy darab viasz, egy kanóccal a közepén. Nos, mikor válik a kanócból és viaszból egy gyertya? Vagy, más szavakkal mikor teljesítik a célt, amelyre létrehozták őket? Amikor láng kerül a kanóchoz, akkor válik a gyertya valójában gyertyává’.
Ahogy beszélt, egy ritmikus ütem lüktetett a hangjában, mint egy talmudista (talmud, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyűjteménye, bibliaértelmezéseinek tárháza), aki elmerül a szövegébe, úgyhogy amit a következőkben mondott, kántálásnak hangzott.
’A viasz, a test és a kanóc a lélek. Gyújtsuk meg a lelket a Tóra (az ótestamentum első öt könyve) tüzével és akkor a személy teljesíteni fogja a célt, amelyre létrehozták. És ez az, amit próbálok tenni – lángra lobbantani népünk lelkét a Tóra tüzével.’
Egy jelzőhang hallatszott időközönként, jelezve, hogy mások is várnak az audienciájukra, tehát felkeltem és elbúcsúztam, de az ajtó mellett még megálltam és megkérdeztem:
’Az én gyertyámat – vajon meggyújtotta, Rabbi?’
’Nem ’- mondta, megszorítva a kezemet. ’Én csak a gyufát adtam magának. Csak saját maga gyújthatja meg a gyertyáját.’”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.