"Itthon-Otthon"

 

Párizs egy csodálatos város. Nem ruházom fel most új elnevezésekkel – aki csak tud írni és beszélni, de azok is, akik nem tudnak, megtették már – látogassátok ti is meg és adományozzatok neki szerintetek találó elnevezéseket. Nemrég tértünk haza öt szép nap után a fények városából, amely csakugyan ránk mosolygott, nem utolsósorban a kiváló időjárásnak köszönhetően.

Élveztük a szép házakat, a finom ételeket (nem részletezek, de lehetetlen kihagyni a kitűnő ropogós héjú baguettet. Friss vajjal, ez egy valódi csemege!), a páratlan francia hangulatot, a falfestményeket (graffiti) minden szabad falszakaszon és a sok történelmi helyet, beleértve olyanokat, amelyeket mostanáig nem ismertünk. Kevesen tudják például, hogy a franciák szobrot emeltek VII. Eduárd brit királynak a róla elnevezett téren, ahol egy hasonnevű színház is van. A francia főváros a király személyét nem kiemelkedő államférfiúi, vagy katonai cselekedetei következtében örökítette meg, hanem kicsapongásai és mérhetetlen torkossága miatt, amelyeknek a főszíntere Párizs volt. Ez az uralkodó, Viktória királynő fia, aki megkoronázása napjáig az Albert nevet viselte, csak 59 éves korában jutott hatalomra és feltételezem, hogy a nők után való koslatás, a szeretők tartása, a látogatások bordélyházakban, a korlátlan zabálás, megkönnyítették számára a trónra való várakozást. Ennek eredményeként ragadt rá, az akkori walesi hercegre, a Piszkos Bertie gúnynév.   

Párizs egyetlen problémája – és ezt a problémát minden turista tapasztalja – a rossz közlekedési viszonyok. A nap legnagyobb részében a város be van dugulva és csak cammogva lehet valahová eljutni. Egy megbízható forrás azt tanácsolta nekünk, hogy ne beszéljünk meg semmit a városban délelőtt 11 óra előtt, amikor is a forgalom jelentősen csökken, de az átlagos turista nem azért jön Párizsba, hogy délig heverjen az ágyban, ő egy korai reggeli után mindjárt útnak akar indulni, azért hívják turistának. A megoldás persze a metró. Párizs metróhálózata az egyik legjobb a világon, de csak jó testi kondícióval megáldott embereknek javaslom használatát, olyanoknak, akik a gyaloglás mesterei.

Vagy egy éve jártunk Prágában és a szállodánkhoz közeli metróállomáson lerobbant a lift. A földalatti vasút igazgatósága az utasok elnézését kérte, de rajtunk ez nem nagyon segített, majdnem megszakadtunk, amikor a súlyos koffereket le és felcipeltük a sok lépcsőn. A többi prágai állomáson a mozgólépcső az egyetlen módja a lejutásnak a föld alá és feljövetelnek az utcára, ugyanúgy, mint minden más nagyvárosban, akár Londonban, akár Budapesten. Úgy tűnik, hogy Párizsban még nem hallottak erről a találmányról – vagy talán azért nem fogadták el, hogy ne gyanúsítsák őket, hogy az angoloktól vették át az ötletet – és csak kevés helyen találtunk mozgólépcsőt.

Párizsnak alig van olyan csücske, ahova el ne lehetne jutni a metróval, rekordidő alatt és bosszantó torlódásoktól mentesen, feltéve, hogy nem kapsz szívrohamot a fárasztó úttól fel és le a lépcsők százain és a járkálástól a sok száz méteres végtelen szürke folyosókon át.

Miután szeretem a történelmet, érdekeltek a metróállomások nevei is. Sok név a napóleoni háborúkhoz kapcsolódik. Csaták, amelyekben a császár volt a győztes, mint Wagram, Jena, Austerlitz, Rivoli, Pyramides (a Piramisok), a kampány Olaszországban (Place d'Italie) és az egyetlen, amelyben legyőzték, Waterloo.

További csaták, amelyek az állomások neveiben lettek megörökítve:

Alesia, Julius Ceasar idejében, Tolbiac, az V. században frank és germán törzsek között.

A XIX. században: Trocadero Spanyolországban, Vuelta de Obligado, Argentinában, Alma, a Krimi háború első csatája, Solferino, Olaszországban, III. Napoleon uralkodása idején.

A második világháborúban: Bir Hakeim, a Libiai sivatagban, Sevastopol, ma Ukrajnában és a hősies sztálingrádi csata. Fura, hogy az egyetlen hely a világon, amelyet ma Stalingrad-nak hívnak, egy párizsi metróállomás. A várost Oroszországban, ahol ez a háború fordulópontjának tekinthető csata lezajlott, ma Volgográdnak hívják. 

A párizsi diák számára a híres hadjáratok nevei nem idegenek, de meglehet, hogy ha egy történelem vizsgán megkérdezik, mit tud Waterlooról, a válasza az lesz, hogy ez egy metróállomás.