Családunk számára a vegetarianizmus ötlete nem idegen. A tárgy először boldogult szüleim házában merült fel. Este általában hideget eszünk. Sajtot, túrót, felvágottat, herringet, szardiniát, tojást, zöldséget és más efélét. Ezt a menűt Izraelben néhány helyi finomság egészítette ki, olyanok mint a humusz (csicseriborsó krém), thina (szezám püré), padlizsán saláta és avokádó. A gyerekeinknél, mint mindenkinél aki Izraelben született, vagy nevelkedett, a humusz fontos helyet foglal el minden étkezésnél. Amikor fiamat bar-mitzva ajándékként külföldre vittem, keserű csalódás volt számára, hogy rokonaink asztalán hiányzott ez az alapvető élelmi cikk, amely nélkül (szerínte) egy étkezés nem is számít étkezésnek. Csodálkozva kérdezett:

„Mond, ezek nem zsidók?”

Szüleim egyik kedvenc étele, amely gyakran szerepelt az asztalukon, a füstölt nyelv volt. A gyerekeim apjuk jó étvágyát örökölték, mindent ami izletes, élvezettel elpusztítottak és csak ritkán kérdezték meg egy bizonyos fogás héber nevét – szüleim keveset tudtak héberűl és a legtöbb ételnek a magyar nevét  használtuk – amíg egyszer az egyik lányka kiváncsi lett és megkérdezte miért van ennek a ’felvágottnak’ olyan furcsa neve. Anyámat egy kicsit meglepte a kérdés:

„Mi az, hogy miért nevezik nyelvnek? Azért mert ez egy marhanyelv!”

A gyerekek szemei tágra nyíltak és abban a pillanatban felfogtuk, hogy ez rossz válasz volt. Azután megtanultuk, hogy amikor a gyerekek vannak az asztalnál, mindent amit nagymamájuk eléjük tesz szivesen elfogyasztanak, hacsak nem bocsátkozunk túlságos részletekbe a fogások nevét és forrását illetően – mint pld. a vagdalt máj, vagy ikra esetében.  

Mindez hiába volt és mindkét lányunk egymásután vegetáriánus lett, de ez talán a kamaszkor egyik velejáröja. A legidősebb lányunknál akkor történt a fordulat, amikor az ujságban megjelent egy hír, hogy egy hentes beteg csibék húsát árulta. Rövid idő múltán fiatalabb lányunk szintén a növényevők soraihoz csatlakozott. Zsenge gyerekorától az állatok bolondja volt. Kóborgó kutyák ezt ösztönösen megérezték, nyomaiba szegődtek az utcán, haza követték és türelmesen várakoztak az ajtó előtt a kis angyalkára. Hátha kijön és dob nekik egy csontot. Az ő esetében akkor telt meg a pohár, amikor sulijában a tanitónéni biológia órán egy halat boncolt. Mindkét lány hosszú ideig kitartott elhatározása mellett, míg aztán más-más okok miatt, visszatértek a húsevők keblébe.     

A nagy lány közben férjhez ment és az első fiának a súlya a szűléskor kevesebb volt a normánál. A lány azt hitte, az ok a vegetarianizmusa lehetett és amikor másodszor is másállapotos lett, nem túl lelkesen, de újra elkezdett húst enni: Eleinte főleg olyan ételeket helyezett előnyben mint a bécsiszelet, amelyben a zsemlyemorzsa álcázza a hús állati eredetét. Valószinüleg véletlennek köszönhető, de tény, a második unokánk szűletésekor túlsúlyú volt.

A húga megint követte nővérét, de főleg amiatt, mert már terhére volt a vegetáriánus étrendhez tartozó nélkülözhetetlen tápanyagok – amelyeknek a hiánya betegséget okozhat – beszerzése és elkészítése.

Mint más szülők, én is azt hittem, jól ismerem a gyerekeimet. Jót mulattam annak idején amikor a lányaim vegetáriánusok lettek. Úgy véltem, a világ sérelmeire túl érzékeny lányok múló bolonderiája, de ami a fiamat illeti, biztos voltam, ez a bacillus soha nem fogja megfertőzni. Ehhez túlságosan szereti a jódarab, szaftos sztékeket. Nyilvánvalóan alaposan tévedtem! Továbbra is imádja a nyálcsurgató húsokat, de nem nyúl többé hozzá. Ő ideológiai alapon választotta a vegetarianizmust. Nem akarja, hogy valamilyen élőlény miatta veszítse el az életét.

Amszterdami unokahúga és a férje voltak azok akik kinyitották a szemét. Soha nem fogom elfelejteni e kettő esküvőjét. Összehasonlíthatatlanúl eredeti és szép lakzi volt, sok jó szándék lett befektetve az előkészületekbe – a ceremónia után (az amszterdámi csodaszép régi portugál zsinagogában!) a meghívottak mind hajóra szálltak, amely kihajózott a tengerre és ott töltöttünk 24 kellemes órát – de sajnos az étel (borzalom!) vegán volt, sem tojás, sem tejtermék, csakis tisztán növényi ételek voltak a menűn. Igazán liberális vagyok. Nem életszükség számomra, hogy minden étkezésemben húst egyek, adjatok nekem egy nagy tányér rakott krumplit, spenótöt, rántott karfiolt, vagy akár sűrű bablevest (füstölt hús nélkül is jó) és meg sem mukkanok, de a fenti rendezvényen ezeknek híre sem volt, talán azért is mert még a ’normális’, húsos holland konyha is elég gyatra. Ha egy hollandus jót akar enni, kinai, vagy indonéz étterembe megy. Egy étkezés fénypontja úgy formájú volt mint a húsleves, de amint megkóstoltam, kiderűlt a szörnyű igazság: ez egy mustár leves volt! Az első kikötőben ahol hajónk lehorgonyzott, partra szálltam. Vendéglátóimnak azt mondtam, hogy szeretném gémberedt lábaimat egy kicsit kinyújtani, de a valóságban nyúlfuttában szaladtam az első útbaeső kioszkhoz. Még soha sem élveztem ennyire egy sonkás szendvicset!

A vegetarianizmus egy szép tan és még arra is hajlandó vagyok, hogy elvei közül néhányat elfogadjak, de mit tehetek, imádom a húsikát! Igaz, hogy nem azért élünk, hogy táplálkozzunk, hanem azért táplálkozunk, hogy éljünk, de ha már muszáj ennünk, legalább élvezzük! Vegetáriánus étel, mégha olyan diplomás mesterszakács készíti el, akinek a Michelin útikalaúz öt csillagot adott, mindig csak anémiás, suta utánzata lesz az valódinak. 

A fiam nemrég kelt össze választottjával. Úgy határozott, hogy ezen a rendezvényen is betartja elveit és vendegéinek vegetáriánus ételt szolgál fel. Nem avatkoztam be az előkészületekbe. Ez az ő esküvője és joga van úgy határozni ahogy jónak látja, csak egyet kértem: legyen irgalmas apjához és az étlapon ne szerepeljen mustár leves!