"Itthon-Otthon"

Második hetünket fejezzük be Malagában és úgy véljük, választásunk helyes volt. Útinaplóm előző részleteiben említettem már, az időjárás egy kis csalódást okozott, hűvösebb van, mint otthon nálunk, de ez mégis csak egy mediterrán táj, mint az utcák mindkét oldalán sorakozó narancsfák tanúsítják. Nem is tudom, a tel avivi városház miért nem utánozza Malagát, vagy Athént például és nem szépíti utcáinkat ezekkel a festői fákkal, amelyek még olyan turisták csodálatát is felkeltik, akik nem Európa havas, jeges más részeiről érkeztek ide, hacsak az ok nem az, hogy amikor az érett gyümölcs lehullik a fákról – a narancs ez a fajtája nem ehető – gyakrabban kell tisztítani a járdát, nehogy a járókelők elcsússzanak.

Attól félek, még párszor kell majd azt kérdeznem, mi miért nem cselekszünk hasonlóan a spanyolokhoz, mert ebben a szép és pezsgő városban egynéhány dolgot láttunk, amelyet érdemes lenne utánozni. A tömegközlekedést Malagában például a ‘felhasználóbarát’ kifejezés írja legjobban le. A buszmegállók néhány fokkal magasabban szinten vannak a mieinknél. Természetesen fedettek, meg vannak világítva, kényelmes ülésekkel felszerelve és a fontosabb megállóknál, messze látható elektronikus kijelzővel, amely megmutatja a dátumot, a pontos órát, a vonalat, amelyet a megálló szolgál (és ami a legfontosabb), hány perc múlva érkezik a következő busz!

A spanyol buszok nem különböznek a nálunk használatosoktól, de bennük is van kijelző, amely felmutatja a vonal végállomását és a következő megállót. A mi buszsofőrjeink általában előzékenyek és ha megkérik őket, hangosan kihirdetik a kővetkező megálló nevét, de nem lenne jobb, ha minden utas, minden megállóról informálva lenne? Az utazásért hasonló módon fizetnek, mint azt Londonban láttam, egy újra és újra feltölthető elektronikus kártyával, amelyet az olvasó felett kell elhúzni és amelyből a rendszer automatikusan levonja az utazás árát.

Ezekben a tömegközlekedési eszközökben  egy további csodálatra méltó berendezést is találtunk. Az egyik megállónál egy tolószékes hölgy várakozott. Amikor a busz megállt, kísérője megnyomott egy gombot a központi ajtó mellett és a lépcső alól egy rézsútos feljáró gördült ki, lehetővé téve a tolókocsi számára bejutni a buszba. A leszállásnál a feljárót hasonló módon hozták működésbe belülről.

A gyalogjárók kényelméről is gondoskodnak. A város központjában, sok közlekedési lámpás útkereszteződésnél, a jelzőlámpa alatt számláló van, amely piros számokkal mutatja hány másodperc múlva változik zöldre. Amint a lámpa zöld lesz, ezúttal zöld számok mutatják hány másodperc áll a járókelők rendelkezésére a kereszteződés átkelésére. A számok alatt egy gyufaszál figura is látható, piros és mozdulatlan, amikor a lámpa piros és komótosan haladó, amikor zöld. A zöld fény utolsó 6-7 másodpercében a figura hirtelen futni kezd. Muris, de főleg hasznos, nemde?

Más városokról nem tudok véleményt nyilvánítani – voltunk már előzőleg Spanyolországban, de ezúttal nem hagytuk el Malagát – de ez egy kellemes, európai jellegű városnak tűnik, amelyet nem fertőzött meg a lázas amerikai tempó. A központjában esténként sok ezrek kószálnak, élvezik az idényvégi (milyen idény vége, nem tudom) kiárusításokat, bámulják az utcai fellépéseket, hallgatják a zenészeket, vagy étkeznek a sok taperia egyikében.

Mi a Pedregalejo (ottlétünk utolsó napjáig nem tudtam megjegyezni nevét) negyedben lakunk, vagy 25 percre busszal a városközponttól. Nagy élvezetet okoz nekünk a negyed szép egyedi, de egyszerű építkezési stílusa. A házak nem fényűzők, hivalkodók, az okker és finom világoszöld színek uralkodnak, itt-ott az égett téglák vörösével tarkítva. Minden ház különbözik szomszédjától, tornyocskák, bejárati kis oszlopcsarnokok, ablakaik fölött ív, színes kerámiacsempe sávok.  A háznak, amelyben laktunk, kiterjedt belső udvara van, csempékkel borított falakkal, úgyhogy jó időben a család kint étkezhet, megőrizve magányát.

A mi negyedünknek és a szomszédos EL Palonak – csak egy kiszáradt folyó medre választja el őket egymástól. Ez a vidék is vízhiánytól szenved, de Malaga központi utcáit mégis magas nyomású vízsugarakkal tisztítják – néhány kilométeres közös tengerparti sétánya van. Az egyik oldalán egy-emeletes családi házak, a másikon a tenger véghetetlen tükre. Turista idényben sok házat kiadnak, másokban népies éttermek működnek, egy részük csak néhány szék és asztal, sütőrostély, vagy nyitott tűzhely körül. Ízletes és friss sült szardíniákat, más tengeri finomságokat – hangsúllyal az olíva olajra és foghagymára – meg persze paellát, a valenciai régió tipikus rizs ételét, lehet kapni bennük. A kiszolgálás szívélyes és az árak alacsonyak (például 12 euro négy pompás tapas és két pohár borért, vagy egy óriási tengeri gyümölcs és haltál, saláta, olajbogyók, kenyér és bor 19-ért). A pincérek barátságosak, bőbeszédű magyarázattal szolgálnak minden ételhez, a javasolt borhoz és ha esetleg nem értetted gyorstüzelő beszédüket, széles mosollyal kárpótolnak.

Mint máskor is, most is sajnáljuk, hogy nincs módunkban megosztani családunkkal, barátainkkal kirándulásunk élményét, az elbeszélések csak a közvetlen tapasztalat egy apró részét képesek átvinni. Malaga mindig népszerű volt az angoloknál, de azt hisszük, mások is élveznék és úgy találnák, hogy ez egy kellemes és olcsó hely tavaszi, vagy őszi szabira. Nyáron ugyan még nálunknál is magasabbak a hőmérsékletek, de a vastag falak, amelyek most a rovásunkra vannak, nyáron talán megőrzik a házak hűvösségét.      

Malagai fotóalbum